Egy új év kezdete

Még órák kérdése, mire a diákok beérkeznek a Roxfort területére, de már sürögnek-forognak a tanárok és a dolgozók a kastélyban. A házimanók már biztosan készítik a pompás vacsorát, mellyel minden egyes tanuló és tanár jól lakhat majd az este folyamán. Rowenát ismerve ő biztosan a bejárati folyosón járkálhat fel-alá, várva, hogy fogadja az elsőéveseket. Mindig az ő feladatköre, hogy az újakat bevezesse a Nagyterembe. Godric ki tudja merre jár. Lehet, hogy épp a közeli kis falucskában van, esetleg a bagoly toronyban. Nála kiszámíthatatlan mit mikor és hol csinál. Helga pedig? Ha az érzésem nem csal akkor a növényeket ápolja az üvegházakban. Legalábbis remélem, mert éppen őt keresem, amint kiérek a kastély melletti erdőből. A gyógynövénytan órák helyszínéhez sétálva, ráérősen a napsütésben elhaladok a vadőr kunyhója mellett. Sid, a vadőr barátságosan mosolyog és integet felém, miközben hosszú pipáját szívja egy roskadozó székben. Felé biccentek, bár nem olyan jó kedvvel. Sosem kedveltem igazán az öreget. Talán mert túl sokat fecseg, jelentéktelen témákról. Lehet azért, mert nem végzi jól a munkáját, de a barátaim sosem bocsájtanák el a munkájából. " Hiszen olyan vén, hogy szerezhetne másik állást? ", szokták mondani a jólelkű leányok a kastélyban. Így hát csak elviselem az öreget, talán még néha el is mosolyodom egy-egy kalóz történetén.
De most nem állok le vele társalogni, kezemben egy cserepet tartva ballagok tovább az üvegház felé. Mikor kiválasztottuk a helyszínt a kastélynak, a dombon, melyen most a kő monstrum áll, egykoron nőtt az Asphodel virág. A liliom egyik fajtája, gyönyörű fehér virággal. Ritka egy növény és az országban szinte sehol sem nő már. Az építkezéskor pedig mindet agyontaposták. Egy nappal ezelőtt azonban találtam egy kisebb tavacskát, az erdő mélyén, melynek partján észrevettem egy magányos fehér virágot. Így úgy döntöttem Helga kezébe ajándékozom, talán sikerül neki több hajtást keltenie és akkor újra fehér virágok boríthatják az iskola területét.
Nem vagyok egy nagy növény szakértő, viszont ez a virág megmaradt az emlékezetemben. Legalábbis arra igencsak emlékeztem, mennyire kedvelte ezt a liliomfajtát Helga.
Az üvegházakat megközelítve a legnagyobbhoz veszem az irányt, mely általában hölgy barátom "dolgozó szobájaként" ismert. A nyitott ajtón belépek, majd a növényt a hátam mögé rejtem.

Remélem nem zavarok.- jegyzem meg mosolyogva, hogy tudtára adjam jelenlétem, hátha túlságosan is elmerült dolgában és nem tűnt fel neki, hogy beléptem az ajtón.

Napos idő van ahhoz képest, hogy ez a tanév első napja. Elvégre ilyenkor általában vagy szakad az eső vagy csak szimplán borús az idő, de most tökéletesen besüt a napfény az üvegházba felmelegítve a csodaszép mágikus vagy épp kevésbé mágikus növényeimet. De mivel csupán napfényen nem élhetnek ezért szépen végigsétálok és megöntözöm őket és épp annak leszek tanúja, hogy a bűvölt vénusz légycsapóm egyenesen beleharap és letép egy darabot a mellette levő aszfodéloszból.

Na ez nem volt szép.. még csak nem is vagy növényevő.

Persze azon nyomban ki is köpi én pedig mérgesen ragadom meg a cserepet arrébb téve egy magányos polcra.

Tessék itt már senkit sem fogsz bántani.

De persze azért ezt is megöntözöm mikor meghallok egy ismerős hangot. Elmosolyodom megfordulva kezemben a locsolókannával.

Te sosem zavarsz Salazar.

Nem tudom miért, de halványan felnevetek majd felvont szemöldökkel a locsolókanna felé nézek:

Látom nagyban szorgoskodsz.

Mondom, majd beljebb lépek, megállva az egyik növényültetvényes asztal mellett.

Emlékszel arra a fehér virágra, ami annak idején nőtt a kastély előtt?- kezdek bele, mintha csak úgy eszembe ötlene ez a téma.

Közben a cserepet még mindig magam mögött tartom.

Mert ami nap jártam egyet az erdőben. Tudod, hüllők és más élőlények után kutatva... Mikor megpillantottam egy igen hasonló növényt. Először azt gondoltam valami fehér... gaz lehet, aztán közelebb mentem és kiderült igencsak ugyanúgy néz ki, mint az a fehér. Szóóóval...-veszem elő a hátam mögül a cserepet, benne az említett virággal.Úgy gondoltam jó, ha a te kezeidre bízom.

Megemelem a kannát és a szoknyát pukedlizve és felnevetve arra a megjegyzésére, hogy szorgoskodom.

Szokás szerint. Ugyan ki gondozná a kicsikéimet ha nem én? Te biztos nem.

Mosolygom mint a tejbe tök, ahogy azon filózom, hogy vajon, hogy oldaná meg helyettem ezt a feladatot Salazar. Na jó nem azt mondom, hogy én képes lennék az ő munkáját végezni.

Persze, hogy emlékszem imádtam azokat a virágokat. Olyan gyönyörűek voltak és beterítették az egész dombot.

Kalandozom el és mikor előhúzza a háta mögül tátva marad a szám szó szerint.

Asphodel virág... ez tényleg az istenem, de gyönyörű.

Veszem ki a kezéből és közben odahajolok apró puszit hintve az arcára.

Köszönöm ez csodálatos... nagy becsben fogom tartani és nem fogom engedni, hogy az a nyavalyás légycsapó megegye....

Bökök az aljadék felé majd újból elmosolyodom és megkerülve az asztalt rögtön elkezdem pakolgatni a virágaimat, hogy méltó helyre leljen a kis virágom.

Halványan elnevetem magam a fejemet rázva:

Hát én tényleg biztos nem...

Bár a virág sem ronda az mégis sokkal szebb látvány, ahogy szinte kivirul Helga, miközben boldogan örül a szerzeményemnek. Tényleg megérte az én kertészkedő tudásommal, cserépbe ültetéssel töltenem a délelőttöm, mert ez a mosoly mindent megér, amit tőle kapok. Helgát mindig is jobban kedveltem Rowenánál és Godricnál, ez nem titok. Vagy ha nem is jobban, fogalmazzunk úgy, hogy másképpen. Benne van valami más, amitől még a legrosszabb napomba is egy kis örömet áraszt. Vele még a legapróbb dolgokról is képes vagyok élvezettel elcsevegni, még olyan témákban is melyekben vagy én vagy ő nem is olyan jártas.
Meglep azonban az apró csók, amit arcomra lehel, de nem mondom, hogy ellene lennék. Sőt mi több, talán még egy kis pír is megjelenik rajtam emiatt. De a mosoly nem mosódik le arcomról.
Figyelem, ahogy elhelyezi a növényt a többi mágikus és nem mágikus gaz közé. Sokszor le is vagyok korholva, ha gazként emlegetem Helga "kicsikéit".
Fél percig csend ül közénk, majd elővetek egy újabb témát:

Mit gondolsz? A Trimágus Tusa talán jobban felkelti majd az ifjú varázslók érdeklődését az iskolánk iránt? Tekintve, ha a Roxfort nyeri majd meg a versenyt...- vetek egy mosolyt a lány felé.

Bevallom nagyon tetszett a tusa felvetése, mikor Godric kitalálta, hogy így kéne barátságot kötnünk néhány másik iskolával. Bár jobban örültem volna, ha nekem jut eszembe egy hasonló ötlet. Azonban a megvalósításában már közösen, mind a négyen részt vettünk. Bár a feladatok megoldását majd a részt vevő diákoknak nem árulhatjuk el... Persze, kiskapuk mindenütt vannak. Illetve kétlem, hogy a házamból ne venne részt valaki.

Bár amint már azt egyszer felvetettem, nem lenne olyan nehéz új diákokat szerezni, bár így is elég szépen felkapott lett az iskolánk, ha nem vennénk fel a sárvérűeket... Ha tetszik, ha nem az előkelő varázslók azért nem akarják ide járatni a gyerekeiket, mert mugli származású diákok is vannak nálunk. Pedig a befolyásuk és az ismeretségi körük jót tenne a Roxfort hírnevének.- jegyzem meg szelíd hangon, hiszen tudom, mennyire félrevetik efféle véleményemet.

Felé fordulok, ahogy a trimágus tusát emlegeti és kissé talán még el is gondolkodom a témán.

Nem is tudom... A versengés jó dolog vagyis egészséges kereteken belül de te és godrik.

Ingatom a fejem rosszalloan.

Kicsit veszélyesre terveztétek ezt az egészet. Aztán majd szalad mindenki hozzám gyógyfőzetért.

Ellököm magam a pulttól és egy másik felé veszem az irányt pakolgatva és rendezgetve miközben Salazar elméletét hallgatom.

Igazad van. Valóban azért nem jönnek ide elit varázslók mert mugli származásuak is járnak az iskolába. Ugyan akkor ha ők e miatt nem jönnek én nem is akarom, hogy ide járjanak. Minden féle lenéző arisztokrata akiket jól fenékbe kellene billenteni.

Igaz, ami igaz. Nem könnyítettük meg a fiatalok dolgát. Ha már egyszer versenyről van szó, legyen igazi kihívás. Mind erőben, mind észben. Egy-egy logikai feladatot Rowena és Helga segített meg a tusa fordulóiban megcsinálni, más feladatokat pedig én és Godric készítettünk elő.
Lemosolygom a dolgot, majd legyintek:

Biztos vagyok benne, hogy jól fogják állni a feladatokat.

Végighallgatom a nő véleményét is a felvetett témában és akármilyen komolyan veszem is a dolgot képtelen vagyok nem felkacagni.

Merlinre mondom! Én magam nem mernék veled szemben állni. Szegényeket pedig hogy sajnálnám, ha "fenékbe billentenéd" őket.- mondom, de hangomban hallatszik, hogy csak húzom őt egy kicsit.

A lány szelíd természetéből fakadóan, vagy mert már olyan régóta barátok vagyunk, nem tudom valódi ellenfélként elképzelni. Egyszerűen lehetetlen, sőt megmosolyogtat, megnevettet a dolog.

Csípőre tett kézzel nézek rá morcosan mintha legalább is most sértett volna vérig. Persze ennek a fele sem igaz elvégre én is pusztán viccelődöm.

Ki mersz nevetni Salazar Slytherin? Megállj csak mert a végén még téged is fenéken billentelek.

És azzal az erővel felkapok egy rongyot az egyik asztalról és felé libbentem egyenesen a fenekére csapva.

Legközelebb megtanulod, hogy nem csúfolunk ki komoly fiatal hölgyeket.

Menekülök rögtön a játékos haragja elől a pult másik oldalára, hogy aztán felszegve az állam somolyogjak fel rá. Nem tudom tovább visszatartani a nevetést és a következő pillanatban felkacagok.

Még nagyobbakat kacagok, amikor megsértődik és amikor megcsap a rongyával akárcsak a gyerekek tetetett méreggel nézek rá. De a mosoly az arcomon azt az üzenetet küldi, hogy tökéletesen jól érzem magam. Ha látna minket Rowena szerintem a fejét fogva letagadná, hogy ismer minket. Megállok a pult másik oldalán és felkiáltok:

Megmutatom én neked, hogy hogyan kell egy komoly, fiatal hölgynek viselkednie. Nem úszod meg a büntetést, Helga Hufflepuff.

Mondom, gyorsan megkerülve a pultot és felkapva a lányt a földről, majd vele együtt a tó mellé hopponálok. Lendítek rajta, mintha épp be akarnám dobni, de persze nem dobom be:

Kérj szépen bocsánatot a nem megfelelő viselkedésedért ifjú hölgy, vagy úszhatsz egyet a vízi szörnnyel.

Tetetett komolyságot veszek az arcomra, de alig bírom pár másodpercig és elnevetem magam ismét.

Aprót sikítok mikor felkap és elhopponál velem az erdőbe egy tavacskához. Persze tudom, hogy ez az egész csak egy újabb csíny Mr. Mindentudó uraságnak így felszegett állal pillanok a szemébe tovább makacskodva.

Jól van jól van .... Igazad van.

Válaszolom mikor rájövök nem igazán akarok merülni egyet legalább is nem egyedül. Kezeim közé fogom az arcát közelebb hajolva teljesen átváltozva álszent kisasszonnyá közben pedig készen arra, hogy magammal rántsam a vízbe, ha úgy döntene belök. Közelebb hajolok és kezeim közé fogom az arcát elmosolyodva.

Sajnálom.... hogy a szüleid ilyen udvariatlannak neveltek.

Nevetek fel azonnal gyerekes örömmel és játékkal kissé kibillenve az egyensúlyomból, szembehunyva várva a csobbanást.

Rámosolygok bólogatva:

Tudom, nekem mindig igazam van.

Mondom csintalanul egy gyerekes mosoly mellett, mikor az arcom kezei közé veszi. Azt hiszem kihagy egy ütemet a szívem és egy pillanatra a mosolyom is lefagy, mert azt hiszem talán meg fog csókolni. Mármint miért tenné? Barátok vagyunk csak, nem? De a gondolkozásom meg is hozza az eredményét, mert nem készülök fel, mikor kibillent mindkettőnket az egyensúlyunkból és placcs! Be is borulok vele a derékig érő vízbe, majd csak nevetve felkiáltok:

Te csaltál Helga!- nevetek nagyokat, majd ráfröcskölöm a vizet, mintha nem lennénk így is úgy is elázva. Beveted itt a női fortélyaidat ellenem.

Rázom a fejem hitetlenkedve, fülig érő vigyorral az arcomon.

Felkacagok és vissza fröcskölök nevetve és közelebb úszom hozzá amolyan mindent tudó mosollyal.

Hát valamit mégis csak be kell vetnem nem igaz? Ha te meg a férfias fortélyaidat veted be ellenem átalában.

Nevetek tovább majd a fejemet csóválva nézek rá.

A gyerekek komplett őrültnek fognak nézni minket. Két felnőtt ember, sőt mi több tanár csurom vizesen a tanári asztalnál.

Mondom Rowenna hangsúlyával és már látom is magam előtt a dorgáló képét, mintha legalább is az anyám lenne.

Na menjünk mielőtt lekéssük a nyitó ünnepséget.

Mászok ki a tóból és csak akkor veszem észre, hogy teljesen átlátszik még az alsóruhám is. Azonnal magam elé kapom a kezem szinte fülig vörösödve.

Jézus Máriám ... szállj már ki és add ide a kabátod.

Kuncogok fel elfordulva tőle és sürgetve.

Felvont szemöldökkel nézek rá:

Miféle férfias fortélyokról beszélsz te?- nevetek nagyokat.

Megvonom a vállam nevetve. Azt hiszem a gyerekek már hozzá szokhattak tanáraik szokatlan viselkedéséhez.

Hiszen tudod, hogy én vagyok a legszigorúbb négyünk közül, nem mernek majd mit mondani a vizes öltözetünkre.

Mosolyogva kimászok a tóból, majd mikor Helga is így tesz képtelen vagyok levenni róla a szemem. Bele is vörösödök a dologba azt hiszem, mert érzem ahogy felforrósodik a fejem, majd gyorsan arrébb pillantok és levedlem magamról vizes fekete kabátomat és vakon felé nyújtom, fejem még mindig nem fordítva vissza rá.

Talán még a diákok előtt visszaérünk a nagyterembe.- próbálom másfelé terelni a saját gondolataimat is.

Azért én is tudok szigorú lenni.

Mondom azért is kötve az ebet a karóhoz, de persze kit akarok én ámítani mikor jegyek helyett édesgyökeret osztogatok a lurkók között... legalább is azok között akik helyesen válaszolnak a kérdéseimre. Magamra húzom a kabátját ami enyhén szólva csüng rajtam de legalább eltakarja a ruhámat.

Hát ha nem is majd falazol nekem ameddig átöltözöm.

Kuncogom oda majd hátrasimítom kibomlott és nedves loboncomat.

Te? Szigorú? Ha megtörténik akkor békává változom.- kuncogok, majd visszanézek felé, amikor már magára ölti a kabátom.

Elég mókásan néz ki, tekintve, hogy úgy lóg rajta a kabátom, mint egy szőnyeg. De ahogy kibontja a vizes haját ismét megdobban a szívem, meg is rázom a fejem. Talán egyszer csatlakoznom kéne Godrichoz, amikor lemegy legközelebb a faluba. A falusi lányok biztosan elfeledtetnék velem ezt az érzést. Túl régen voltam lenn, azért látom most más fényben Helgát... Legalábbis most erre fogom.

Képzelem... Majd kiállok a diákok elé, hogy elmondjam a beszédet: " Professzor Hufflepuff azért nem tud megjelenni a vacsorán, mert beesett a közeli tóba. Amint megszárad máris újra láthatjátok."- kuncogok.- Azt hiszem már tudom miért Godric és Rowena szokta elmondani az évnyitói beszédet.

Ezzel el is indulok vele vissza a kastélyba. A napsütésben az ingem már kezd is megszáradni, bár a nadrágom még tocsog a vízben.

Ez nem fer nem járulhatok így az iskola elé... még elveszíteném a hírnevem.

Mondom komolyan majd megint nevetni kezdek.

Ugyan kit ámítok.

Legyintek majd lassan visszatalálunk az iskolába szinte azon nyomban a professzorok lakótermei felé veszem az irányt, hogy átöltözzek és hál istenek a gyerekek még csak az udvaron járnak. Olyan gyorsan kapok fel egy ruhát és csavarom fel a hajam mint még soha és már rohanok is le a nagyterembe helyet foglalva Salazar széke mellett.

Hál istennek nem késtem el.

Mondom lihegve mint aki métereket futott.

Somolyogva válok el Helgától, majd a folyosón össze futok Rowenával, aki mérgesen végig néz rajtam, majd ledorgálva rám irányítja a pálcáját és megszárít vele. Így mintha nem is lettem volna a tóban, ott állok szárazan, majd elválunk egymástól. Ő a bejárathoz siet, hogy fogadja az első éveseket, míg én a dolgozó szobámba, oda gyorsabb az út, mint a hálótermembe. Magamra öltöm az egyik fekete taláromat, mert a kabátom Helgánál maradt, majd ráérősen leülök a helyemre a Nagyteremben. A többi professzor fej biccentve üdvözöl, amit hűvös tekintettel viszonzok. Godricot keresem a szememmel, de sehol sem látom. A végén még ő fog elkésni az évnyitóról. A Nagyterem ajtaja nyitódik és belép rajta a többi iskola delegációja. Kissé elhúzva a számat felállok a székemből. Nem szeretem a bájcsevegést, még akkor sem, ha jó vagyok benne. A mű mosoly szó szerint megfájdítja az arcomat. Azonban nincs mit tenni, mikor én vagyok az egyedüli még csak a teremben, aki fogadhatja őket. Szépen kezet rázok a Durmstrang fiúiskola igazgatójával, illetve az Ilvermony vezetőjével. Bár ők remek hangulatban fogadnak én is próbálok hasonló örömet viszonozni. Szerencsére csak egy rövid társalgást ejtünk az utukról, majd leülnek a hosszú asztalhoz. Ezzel én is leülök, majd már kissé idegesen, összekulcsolt kezekkel az asztalon nézem mikor jelenik meg végre Godric. Körülbelül akkor érkezik meg, mint Helga, majd egy futó pillantást vet az iskola vezetőire és az én neheztelő arcomra, majd megáll az emelvénynél, ahol beszédét szokta megtenni.
Helgára pillantok halvány mosollyal:

Hát igen... Itt csak én vagyok jól nevelt, elsőnek érkeztem meg. De te és Godric.- rázom meg a fejem somolyogva.- Az emberek a végén még pletykálni kezdenek. Ki tudja mit csináltatok, hogy így egyszerre érkeztetek meg, te pedig úgy ki vagy pirulva...

Mondom, majd elrejtem a mosolyom. Közben a diákok beözönlenek és leülnek az asztalhoz, míg az első évesek Rowenát követik. Egy szék már elő is van készítve a besoroláshoz, illetve Godric már veszi is le a fejéről a süvegét. Azt varázsoltuk még el, hogy beossza a gyerekeket a házakba. Azt gondolhatnák az emberek, hogy önimádóak vagyunk, amiért magunkról neveztük el az iskolai házakat. Azonban mi úgy véltük, hogy az iskolában töltött évük alatt, a diákok otthona a Roxfort. A házaik pedig a családjuk. Így a család neveinket adtuk meg a házak neveinek.

Alig, hogy leülök Salazar már is ostromolni kezd a kötekedésével én meg tátott szájjal hallgatom végig, ahogy azt meri feltételezni, hogy én is Godric.

Először is ... Eww... másodszor pedig épp veled voltam szóval fogd be. Mármint nem úgy veled.. mármint nem mintha azzal baj lenne mert ... szóval lényegtelen. Te csak ne próbálj meg összeesküvés elméleteket gyártani rólam meg nőcsábász uraságról.

Kuncogom el a végét és Godricra emelem a tekintetem. Mivel kis beszélgetésünk közepette megérkeztek a diákok Godric már el is foglalta az őt megillető helyet készen a beszédre. Nem mondanám, hogy túlságosan odafigyelek rá elvégre már annyiszor hallottam, hogy én is el tudnám mondani. Sokkal inkább a gyerekeket vizslatom. Némelyikük szépen ül, egy egy diák összesúg és vannak olyanok is akik rosszalkodnak. Egyedül akkor figyelek oda alapító társamra mikor a nevemet említi és a tantárgyat amit tanítani fogok. Ekkor mosolyogni kezdek végig mindenkin amolyan isten hozott új otthonodban mosollyal aztán persze behozzák a finom vacsorát és felhümmögök egyetemben pedig megkordul a hasam.

Imádom az évnyitókat.

Ameddig az első éveseket Godric beszélő sityakja beosztja a házakba, addig Helgán mosolygok.

Á, szóval mi voltunk együtt... Mindent értek.- cukkolom tovább.

Miután minden első éves be lett osztva, Rowena is leül az asztalunkhoz, Godric helye mellé. Aztán negyedik tagunk elkezdi mondani az évnyitói beszédet. Szellemes, nyitott formában, Godric magához hűen megnevetteti a tanulókat. Elmondja mire számíthatnak az új tanévben, bemutatja a társiskolák igazgatóját. Végigsorolja a professzorokat, majd mikor hozzám ér a felsorolás komor arccal végig nézek a diák seregen. A saját házam szerintem még levegőt sem mer venni, mikor tekintetem hozzájuk ér. Azért kivívtam magamnak egy adott tiszteletet.
Aztán a házimanók behozzák a vacsorát az asztalokra, majd szép komótosan rakok a tányéromra egy kevés ételt. A lakoma közben a diákok persze felélénkülnek, már nem síri csönd, hanem zsivaj hallatszik végig a termen. Bár a tanárok sem viselkednek másképp. A bortól és az ételtől fellendülve nagyokat kacagnak és hangosan társalognak. Godric és Rowena a Durmstrang igazgatóját szórakoztatják az egész étkezés alatt. Én magam is felélénkülök, és máris hasonlítok egy kicsit Godricra. Nagyokat nevetek az Ilvermony igazgató nőjével, aki épp történeteket mesél a diákjairól. Mint egyszer, amikor egy fiú békává változtatta az egyik lány diákjukat és szegény ifjú hölgynek egy hónapon keresztül krákogó hangja volt és a pletykák szerint látták legyet enni. Tehát remekül eltelt a vacsora és amikor az összes diák felvonul a saját hálótermükbe máris felkelünk mind az asztaltól, majd Rowena elvarázsolja a hangszereket. Kellemes zene mellett Godric máris táncra perdül idős bájitaltan tanárnőnkkel. Amit rögtön meg is kell jegyeznem Helgának nevetve:

Szerinted készülhetünk az esküvőre? Nézd, hogy százötven éves létére Miss Dyright mennyire kivirult. Akárcsak egy öreg...nagyon öreg rózsa.- kacagok neki, talán kissé túl sok ideig is.

Lehet nem kellett volna annyi bort fogyasztanom. A fejembe szállt egy kissé, de mit tehet az ember, amikor mindenki ivott az asztalnál. Csak nem maradhattam ki a jóból.
Meglátom az egyedül ácsorgó dán, szinte törpe méretű, de szélességben háromszor akkora vörös szakállas Durmstrang igazgatóját, aki Helgát figyelte egész este alatt, majd Helgára pillantok egy gyerekes mosollyal.

Szerintem valaki nagyon szeretne veled táncolni Helga... Nézz rá, olyan aranyos, mint egy kis... öreg, aszalt manó.- nevetem barátosnémnak.

A gyerekek jóízűen falatoznak majd, ahogy vége a vacsorának fel is indulnak szobáikba. Emlékszem mikor még én voltam elsős az én iskolámban és az izgalom ami azon a napon körüllengte minden egyes lépésemet felejthetetlen. Emlékszem valaki békája felugrott elém az asztalra én pedig akkorát sikítottam, hogy szó szerint félbeszakítottam az igazgatói beszédet. Onnantól pedig nem épp a kis kedvencek csapatába kerültem. Persze a bájcsevejből nekem már akkor elegem van mikor még el sem kezdtük. Ez mindig is Godricnak és Rowenának ment remekül én ha beszélek szeretek "ami a szívemen az a számon" személyiség lenni és végképp nem szeretek egy udvarias meg sem szólalok ameddig nem kérdeznek nő lenni. De ameddig Salazar mellettem van és pohár a kezemben én nem félek. Lassan a tanári kar nagyja is elpárolog épp úgy mint a jó bor ami hál istennek újra megjelenik a poharamban. Épp úgy nevetek az egészen mint Salazar, de akkor lefagy rólam a mosoly mikor a törpét említi. Én is észrevettem már, hogy úgy szugerál, hogy eddig nem volt merszem ténylegesen a szemébe nézni mert félő valóban táncra hívna. Kezem Salazaréra helyezem miközben az egyik idősebbik igazgató is visszavonulót fúj.

Kérlek.. ments meg.

Kérem tőle mikor megindul felém az igazgató.

Ha most nem táncolsz velem Salazar sosem bocsájtom meg.

Kuncogom mellé majd azonnal fel is pattanok, de el sem engedem a kezét.

Mosolyogva és nevetve bólogatok, mintha csak jóváhagynám Helga és Mr. Picuri esküvőjét már így előre. Micsoda páros lenne. Történelmi pillanat: Helga Hufflepuff és egy törpe egybekeltek, mindezt a Trimágus Tusának köszönhetően. Az egész varázsló világban híre menne a dolognak. Amint megragadja a kezem megrázom a fejem hatalmas mosollyal az arcomon:

Nem, nem, nem, Helga! A végén elhalasztod jövendőbeli férjedet!

Nevetek nagyokat, de amint felkel követem a táncparkettre, majd kicsit dülöngélve megfogom a derekát és elkezdek vele táncolni. Ami igazándiból dülöngélésnék nevezhető egy helyben, nem valódi táncnak. Nem egy igazi, báli keringő.

Helga! Majd megszakad a szívem, most nézz rá szegényre!- utalok a kisemberre, majd megpörgetem a lányt, hogy láthassa, majd a fejem a lány vállára téve a fülébe súgom.- Mi nem tetszett benne? Hogy szakállas? Vagy hogy fele akkora mint a diákjaink?

Kuncogok bele a nyakába, majd visszapörgetem, hogy szembe nézhessünk egymással.

Túl válogatós vagy. Lehet a sok szőr alatt egy igazi herceg lapul...Éééés már el is tűnt. Szegény ember...- rázom a fejem nevetve, amint a távozó igazgatót figyelem.

Ahogy a táncparkettre érünk kezem automatikusan megtalálja az övét, másik kezem pedig a vállát. Mikor átkarolja a derekam közelebb húzódom hozzá úgy, hogy még a suttogását is halljam.

Ez aljas volt. Attól még, hogy törpe neki is joga van az igaz szerelemre csak, csak nem velem.

Kuncogom el magam majd tovább táncolunk a dal szinte új utakra visz majd kissé végigsimítom a szakállas állát.

Te is szakállas vagy, de te legalább nézel ki valahogy. Nem azt mondom, hogy jóóólll... de közel.

Kuncogok fel majd még inkább magamhoz ölelem, sőt szinte rátapadok szorosan ölelve.

Bocsánat visszaszívom, de ha itt mersz hagyni akkor biztosan lekér.

De e helyett látom, hogy távozni készül és vele együtt még két ember is az ajtó felé veszi az irányt. Halkan felkuncogom.

Úgy néz ki csak ketten maradtunk.

Ismét itt ez a különös érzés, mikor megsimítja az arcomat. Akárcsak délelőtt, de most nem is tudok kiesni a "transzból", ahhoz nem elég tiszta a fejem. Felöltök egy elégedett vigyort az arcomra, majd direkt ráakadok a témára:

Szóval közel, mi? Olyan kedves vagy ma a férfiakkal Helga...- kuncogok.

Végignézek a termen és valóban. Már csak mi ketten táncolunk az elvarázsolt hangszerek dallamára, egy árva lélek nincs rajtunk kívül. Belenézek a lány szemébe, majd komolyan kijelentem:

Látod? Mindenki elmenekült az udvariatlanságod elől.- somolyodok el egy kuncogás mellett.

Egyik kezem leveszem a derekáról, majd hátrasimítok egy tincset az arcából a füle mögé. Majd a hajáról ismét a szemébe pillantok, kezem külseje az arcát végigsimítja közben. Ezek a női bűbájok. Akármennyire is próbálsz ellenállni egyszerűen lehetetlen. Elmerengek a szemében, miközben lassan közelebb hajolok hozzá. Ajkam szinte már majdnem összeér az övével, majdnem meg is csókolom, mikor...:

Éhes vagyok...

Felkapom a fejem, kissé elhátrálva a lánytól, majd a hátam mögé nézek. Ez nem Helga hangja volt, sokkal inkább egy fiúé.

Te is hallottad?- kérdezem a lánytól, nem visszanézve az arcára, hanem összevont szemöldökkel nézve a körülöttem lévő dolgokat. De senkit sem látok.

Észre sem veszem, hogy már nem is táncolunk sőt inkább csak állunk egymás karjaiban csak akkor mikor végigsimítja az arcomat. Vidám hangulatból sokkal inkább komoly leszek mivel fogalmam sincs mi történik. Egész idáig azt gondoltam barátok és kollégák vagyunk de most? Sokkal inkább szeretném ajkait az ajkammal érinteni. Próbálom kiverni a fejemből a buta ötleteket, de attól tartok már késő közelebb hajol és ajkai az enyémet érinti, szívem felgyorsul szememet pedig lehunyom várva a csókot, de semmi. Sőt mi több felkapja a fejét és az én vágyaim is beteljesületlenül törnek szét.

Nem nem hallottam semmit... de nem is kellett.

Mondom és fel sem pillantok a szemébe a kezem a mellkasára teszem és eltolom magamtól.

Tudod, nem muszáj kifogásokat találnod sőt még csak el sem kell magyaráznod miért...

Elvégre oka kell, hogy legyen a hirtelen hangulatváltásnak és annak, hogy ... szóval nem akar. A fenébe is úgy viselkedek mint valami tini. Felkapom a szoknyám és megindulok sietős léptekkel az ajtó felé.

Mostantól beszéljünk úgy mint tanár a tanárral.... Mr. Slytherin.

Mondom keserűen elvégre megérdemli... így megsérteni az önérzetem. Legalább mondta volna a szemembe, hogy nem akar semmit vagy nem vonzódik hozzám de nem. Sietősen kiindulok az ajtón egyenesen a szobám felé.

Visszanézek Helgára összevont szemöldökkel, tekintve, hogy fogalmam sincs éppen mi lett a baja. Mondtam valami rosszat? Amint eltol magától még jobban nem értek semmit. Mi? Túl közel álltam hozzá, az volt a baja?

Patkány...

Megint a hátam mögé nézek, és már kezdem azt hinni megőrültem.

Ezt biztosan hallanod kellett!- mondom, de érzem, hogy semmi hatása a szavaimnak.

Mondták, hogy tanárként az őrületbe kergethetnek egy illetőt, de nem gondoltam komolyan a dolgot. Hangokat hallok, arról lenne szó? Vagy a kelleténél tényleg többet ittam. De ez nem segít rajtam, mert fogalmam sincs Helgába mi ütött.

Milyen kifogások, miről beszélsz?

Értetlenkedek tovább, már kissé dühösen. Ha haragudni akar valakire csak úgy, ne rajtam vezesse le, akármi baja is lett hirtelen. Az pedig végképp felháborít, hogy a vezetéknevemen szólít. Persze, néha viccből szoktuk ezt csinálni, de most olyan hidegen hangzik.

Helga?

Kiálltok még utána, de már el is tűnik a teremből. Kitárom a karjaim, kérdően majd lecsapom őket magam mellé. Én a nőket sosem fogom megérteni...

Szzzééép volt...

Hallom a hangot megint, közvetlenül mellőlem. Gyorsan megperdülök a tengelyem körül, mikor az asztal alatt megpillantok egy kígyót. Pislogok kettőt az állatra, majd megrázom a fejem. Tényleg túl sokat ihattam az este.
De nem hagyhatok egy hüllőt szabadon kószálni a kastélyban, leguggolok az asztal alá, majd a kezembe veszem a kígyót. Meglepően nyugodt marad az állat. Alig hosszabb az alsó karomnál. Feltekeredik a csuklóm köré, én pedig úgy döntök akkor most a kígyóval együtt megyek le a pincébe, a hálószobám irányába. Aztán holnap talán megnyugszik Helga is, remélhetőleg.