Teliholdas éjszakán

Az őszi szünet első napján majdnem mindenki elhagyta Roxfortot. Még sosem töltöttem itt egyik szünetemet sem, de a szüleimnek el kellett utazniuk. Bátyám James persze tökéletesen érzi magát Lily-vel és leendő anyósa tökös pitéjével a gyomrában. Még jó, hogy én is el tudok lenni főképp mivel Roxfortnak van a legnagyobb könyvtára egész varázsvilágban. Mivel nem járkál már senki sem ki és be így a tesztrálokat is elengedték erre az éjszakára így úgy döntöttem töltök velük egy kis időt. Almát pakolok a táskámba és persze a pálcám sem felejtem el majd nekiindulok az erdőnek. Gyönyörű állatok meg kell hagyni és bár a legtöbb varázslónak - már aki látja - ijesztőnek tűnik, számomra mégis a legvarázslatosabbak az összes mágikus lény közül. Az egyik megengedi, hogy a hátára üljek és pár perc békés simogatás után meghallanak valamit a sötét erdő felől. Azonnal megindulnak menekülve és vágtatva én pedig a hátán ülve próbálok kapaszkodni és nem leesni de mégis sikerül.

Fenébe...

Motyogom magamban majd felállok és hálát adok az égnek, hogy nem sérültem meg. Próbálom leporolni magam és mikor megfordulok egyenesen szembenézek egy vérfarkassal. Elkezdek hátrálni, de egészen addig megy ameddig egy fának nem ütközöm. A farzsebem felé nyúlok a pálcámért, de csak ekkor veszem észre, hogy az a földön hever ott ahol az imént én is landoltam. Átfut az agyamon az egész életem és meg vagyok bizonyosodva arról, hogy most bizony meghalok.

A mostani teliholdtól még jobban félek mint bármelyiktől eddig. Elérkezett az őszi szünet, és mivel édesanyám a Szent Mungó Kórházban van nekem nincs hová haza mennem, így maradok a Roxfortban. Szörnyű időzítés, mert James és Lily is elmentek az Evans családhoz. Sirius Marlene édesapjánál tölti a Halloweent, Peter pedig a nagyszüleinél. Tehát senki sem lesz, aki egy kicsit is megállíthatna, ha épp egy eltévedt diáknak esnék neki.
A teliholdat egész reggel óta érzem és az emberek akik nem tudják mi bajom van azt is találgathatnák, hogy egy hétig alvásmegvonásban volt részem. Jó néhány évvel idősebbnek nézek ki a levertség miatt, a hatalmas karikákkal a szemem alatt. Napvégére pedig már többször kerülök transzba, ahogy a semmibe bámulok.
Ma sokkal korábban elindulok a Tiltott Rengetegbe, hátha előbb eljutok a Szellemszállásra, de nincs szerencsém. A telihold is előbb jön elő, mint szokott én pedig az erdő közepén ledermedve bámulom azt és úrrá lesz rajtam a fájdalmas átváltozás. Sajnos az emlékezet vesztés nem hat ki az átváltozásra, így minden egyes szörnyű pillanatára emlékszem. Ahogyan a csontjaim kitörik egymást, hogy más alakot öltsenek, ahogy az állkapcsom megnyúlásával olyan érzés, mintha széttépné az arcbőrömet.
Aztán semmi, csak feketeség...
Remus farkas immáron farkas formában felvonyít a hold felé nézve, majd négykézláb arrébb üget az erdőben, mert szagot fogott. Először csak egy nyulat kerget meg, amit el is pusztít, így vérrel borítva a pofáját. Aztán valamilyen másik nyomot szimatol ki, egy sokkal nagyobb állatot, sőt állatokat. Elindul a fekete halál állatok irányába, majd üldözi őket egy kicsit, mikor az egyik hátáról leesik Tamsin. Vicsorítva fogadja a lányt és egészen a fához nyomja, mikor ismerős érzés keríti hatalmába. Kissé megrázza a fejét, mintha csak egy légy idegesítené, majd visszafordul a lány felé, de most már nem vicsorog rá. Két lábáról ismét négylábra ereszkedik, így kimutatva, hogy nem szándékozik bántani a lányt. Bár emberi tudata még mindig nem él, farkas énje is felismerte, hogy bizony nem akarja bántani a fiatalabb Pottert.
Mintha a lány ott sem lenne megfordul, majd lassan körbeszimatolja az erdőt másmilyen nyomok után. Közben orrával megüti Tamsin pálcáját, a szájába veszi, majd lassan elindul vele a már ismert irányba.

Csak bámulok egyenesen a farkas szemébe és meg sem merek mozdulni. Fejemben már ezer és egyszer eljátszottam azzal, hogy milyen lesz ha éles fogai a bőrömbe mélyednek, milyen lesz elmúlni és nem lenni, de az állat leereszkedik és úgy pislog rám mintha csak Bambi állna előttem. Oldalra fordítom a fejem összeráncolt szemöldökkel, hogy ez most csak valami vicc ugye? De nem és a helyett, hogy felfalna mint farkas a piroskát inkább felkapja a pálcám és elsiet vele. Csak pislogok majd utána indulok és abban a pillanatban hálát adnék, ha valaki megcsípne mert egészen úgy tűnik mint egy álom.

Hé... farkaska... szép ... farkaska.... nem igazán de szóval ... az az én pálcám.

Megrázom a fejem továbbra is követve.

És még azon csodálkozom, hogy mások kattantnak tartanak... most már én is úgy érzem.

Bukdácsolok tovább gyökereken és faágakon keresztül.

Egy vérfarkassal beszélgetek aki meg is ehetne és én a pálcámért aggódom.

Motyogok tovább magamban, de lassan feltűnik a szellemszállás és farkas komám beindul magabiztosan a pálcámmal a szájában.

Nem is törődve a lány bármelyik szavával Remus kényelmesen besétál a pálcával a szájában a Szellemszállásra, felüget a lépcsőn, a körme kopogásának hangja a padlón visszhangzik, majd felmegy a szokott szobába és lekuporodik a fűtés mellé. Bár csoda, hogy van fűtés a helyen, hiszen ki gondolná, hogy egy szellemszállta helyen ezzel foglalkoznának mégis van. Dumbledore volt kedves gondoskodni Remusról, mikor majd a téli hidegben pucéran ébredne fel egy hideg helyen. Így a kellemes meleg elé lekuporodva lerakja a pálcát első mancsai közé, majd nagyra nyitva száját vonyítva ásít egyet. Fejét lerakja mancsai mellé a földre, de nem alszik, csak nyitott szemmel figyeli, hogy a lány követte e vagy sem.

Sosem hittem abban, hogy ez a hely szellem járta lenne, de ha mégis ugyan miért félnék. Sosem rémítettek meg a szellemek sem mások... főképp nem félig fej nélküli Nick... bár sokszor próbálkozott. Felbaktatok utána a lépcsőn egy darabig csak nézem, hogy mit csinál majd összeszorítom a szemem azon gondolkodva bemenjek, vagy hagyjam a fenébe és vegyek másik pálcát. Aztán persze belépek és úgy vagyok vele, ha eddig nem bántott most sem fog és legalább lesz mit mesélni az unokáknak. Lekuporodok mellé a radiátorhoz és a pálcám felé nyúlok.

Nem foglak bántani vele... csak... megbizonyosodom róla, hogy nem csócsáltad e nagyon meg. Farkaska....

Veszem el tőle finoman figyelve a reakcióját majd végignézem és elrakom messzebbre nehogy azt higgye ráküldök valami rontást. Bátorságom még nagyobb őrültségre sarkall és a következő pillanatban már a farkast simogatom.

Nem is vagy te olyan rémisztő igaz e?

Mosolyodom el és fejét az ölembe húzva simogatom a pofáját.

A lány ölében még egyszer felásít, kissé felemelve fejét, nagyra tátva száját, majd vissza teszi a fejét. Szemeit lecsukja és úgy élvezi a meleget és a simogatást, majd szép lassan álomba szenderül.
Közben eltellik annyi idő, hogy a hold lemenőben van és a hatalmas farkas helyén már csak egy anyaszült meztelen Remus alszik Tamsin ölében, fel nem ébredve a visszaváltozásra.

Végignézem az egészet az elejétől a végéig. Ahogyan csontjai a helyére ugranak és a szőr eltűnik a testéről, mikor pedig felismerem Remust szinte lesokkol a tudat. Nem tartom szörnyetegnek inkább csak sajnálom, hogy át kell mennie mindezen. Leveszem a taláromat és ráterítem majd mivel későre jár én is elalszom, de nem merek megmozdulni nehogy felkeltsem.

A nap sugarai bőven besütnek az ablakon amikor felébredek. Azonban a szokásos kemény padló helyett puha felületen fekszem. Illetve be is vagyok takarva, pedig Siriusék most nincsenek itt, hogy betakarhattak volna. Amikor feljebb emelem a fejem jövök csak rá miért is puha a felület amin eddig feküdtem. Ugyanis ez nem a padló, hanem egy emberi láb. Gyorsan és aggódva pillantok fel, majd mikor meglátom Tamsin arcát, lehunyt szemekkel teljes pánikba esem. Ugye nem... nem ölhettem meg... nem pont Őt...
Remegő testel feltolom magam ülő helyzetbe és nézek végig a lány ruháján ami véres. Aztán reszkető kezeimmel hozzáérek az alvadt vérhez az arcomon.

Nem lehet...-suttogom megbicsakló hanggal, majd egyik kezemet az arcához érintem.- Tamsin...?

De csak ekkor veszem észre, hogy a lány mellkasa emelkedik, tehát életben van. Jobban végignézve a ruháján pedig az is feltűnik, hogy nincs szakadás rajta, így az esélye annak, hogy ez az ő vére máris csökken.

Remus keserves hangjára felriadok épp mikor valami szépet álmodtam.

Mi történt? -Ez az első kérdésem mihint kipattan a szemem aztán meglátom Remust- Felkeltél? Jó reggelt.

Megmozgatom a vállamat mert a radiátor cső elnyomta, aztán visszanézek a még mindig sokkos Remusra.

Jajj ne aggódj - Teszem a kezem az arcára - Bennem megbízhatsz nem mondom el senkinek. Nem mintha lenne kinek.

Magamhoz vonom és megölelem, majd ezt suttogom:

Azt hittem... Mindegy...

Hátrébb húzódom, majd leesik, hogy tiszta pucér vagyok, így jobban eltakarom magam a lány talárjával.

Nem tartasz...?

Nézek a szemébe, félve, hogy az undort látnám meg Tamsin arcán.

Nem tartasz szörnynek?

Viszonzom az ölelését finoman karolva át a nyakát, elvégre fogalmam sincs most, hogy átesett az átváltozáson mekkora mennyiségű fájdalma lehet.

Ugyan már Remus ne beszélj butaságokat.

Dorgálom meg barátiasan majd elmosolyodom elábrándozva.

Ami azt illeti azt hittem meg fogsz ölni aztán... elhoztál ide. Vagyis én jöttem utánad mert elvetted a pálcám te kis tolvaj. Nem bántottál sőt mi több nagyon édes voltál a fekete pofáddal és, ahogyan hozzám bújtál. Azt is megengedted, hogy megsimogassalak de hát végül is... szóval mindegy.

Nézek vissza rá.

Fáj valamid?

Pislogok rá aggódva.

Csak bambán, pislogva nézem nagy szemekkel, hogy mit csináltam... A farkas mit csinált. Nem bántotta? És megengedte... hogy... megsimogassa? Kissé tátott szájjal nézek rá, majd bambán megkérdezem:

Mi van?

Aztán megrázom a fejem.

Hát... úgy mindenem... de már kezdek hozzászokni.- hazudom.

Felállok a talárral a kezemben, majd az odakészített ruháimhoz lépek:

Én most ömmm.. akkor felöltözök.

Csak bólogatok a hitetlenkedésére elvégre mégis ki hinné el. Főleg akkor mikor azt tanították, hogy a vérengző fenevadak nem ismerik fel emberi énjük legkedvesebb barátait sem és azonnal cafatokra tép mindenkit. E helyett itt ülök vele szemben.

Mihint visszaérünk csinálok egy bájitalt és jobb leszel mint újkorodban.

Mosolyodom el majd bámulok rá tovább mikor azt mondja, hogy átöltözne. Pár perc kínos csend után.

Ó persze... kimegyek.

Köszönöm...

Vetek felé egy fáradt mosolyt. Több mindent jelent ez a köszönöm. Köszönöm, hogy itt volt velem egész éjjel. Köszönöm, hogy nem tart szörnynek. Köszönöm, hogy nem árulja el senkinek a titkomat... És köszönöm, hogy itt van velem.
Megrázom a fejem:

Ja, nem azért mondtam!-emelem fel a kezem-... maradj csak! Átmegyek a másik szobába... csak azért jelentettem ki, hogy felöltözöm, mert... hát igazából nem tudom... ömm.. megyek is.

Hablatyolok össze-vissza, majd amint megfordulok nekimegyek az ajtónak. Ezen a ponton szívesen elsüllyednék.

Direkt volt!... Csak teszteltem, hogy... stabil e...-fordulok vissza, majd kinyitom az ajtót és kilépek rajta.

"Csak teszteltem, hogy stabil e"... de hülye vagyok...-motyogom a folyosón és átöltözöm a másik szobában.

Aztán visszamegyek Tamsinhoz.

A talárodat majd... kimosom vagy valami...

Fogom a kezemben az összegyűrt ruhadarabot.

Felkuncogok mikor nekimegy az ajtónak majd megvárom ameddig elkészül és elveszem tőle a talárom.

Hagyd csak majd én... még félek, hogy ennek a stabilitását is le akarod tesztelni.

Nevetek fel.

Tudom, hogy jön ki belőle a vér úgyhogy majd... én.

Pillantok fel a szemébe majd megköszörülöm a torkom a sarkamról a lábujjaimra állva és vissza.

Beszélhetnénk valamiről? A múltkor az a ...... tudod.

Bámulom a talárom majd a padlót majd őt.

Szóval az a csók én... nem akarom, hogy rosszul érezd magad vagy ilyesmi én csak. Magányos voltam te pedig mindig olyan jó barátom voltál és szóval érted. Jól esett, hogy valaki kedves volt velem. És azt hiszem félreértettem a helyzetet.

Érzem, hogy elvörösödök a szégyentől, hogy a stabilitásos mondatomat idézi, majd kínosan felkuncogok, a hajamat rendezgetve. Aztán előjön az a téma, amitől egyszerre rettegek is meg nem is. Nagyot sóhajtok, majd így szólalok:

Figyelj, Tamsin... Én nem éreztem rosszul magam miatta. Sőt, csodás volt, de... Mi nem...

Keresem a szavakat és a józan eszem azt hajkurássza, hogy mondjam csak tovább, míg a szívem beleszakad az egészbe.

Mi nekünk ez nem jönne össze... Túl veszélyes, hiszen... Láttad mi vagyok! Most az egyszer megúsztad, de talán csak véletlen volt... És ha legközelebb történne ilyen, és nem lennél szerencsés?... Én nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha történne veled valami. Én... nekem tetszel, nagyon is, nem erről van szó... De... hogy is szerethetnél egy olyan szörnyet, mint én? Sokkal jobbat érdemelsz nálam, aki biztonságot nyújthat neked... És az nem én vagyok.

Nézek a szemébe fájdalmasan.

Csak pislogok rá nagy szemekkel mikor elkezdi mondani, hogy tetszem neki és azt hiszem az agyam itt le is ragad. A többire nem is figyelnék, ha nem mondaná annyira komolyan először csak egyet lépek felé majd egyre többet ameddig ott nem állok előtte egy centire vagy még annyira sem.

Tetszem neked?

Kérdezem hitetlenül majd fittyet hányva a fájdalmaira a vállába boxolok.

És nem mondtad el? Úr isten Remus... hogy lehettél ennyire NYUSZI.

Nézek rá mérgesen majd kitör belőlem a nevetés.

Egy farkasbőrbe bújt nyúl vagy. -kuncogok rajta majd elkomolyodom és kezeim közé fogom az arcát.- Kettőnk közül én voltam az aki megismerkedett a farkas éneddel. Megismert és szerintem kedvel... nem fog bántani én tudom és úgy érzem tőled nagyobb biztonságot senki nem nyújthat kerek e földön.

Ömm...hát, igen.

Mondom, majd a vállam után kapok egy "Áu!" társaságában.

Kedvel? Figyelj, attól, hogy én még kedvellek... a farkas énem... egy vadállat.

Mondom fixen nézve ajkait és a szívem győz, nem az eszem, kezeim közé veszem arcát és hosszasan megcsókolok. Gyengéden, hiszen még mindenem fáj. Aztán elhátrálok.

A bátyád meg fog ölni...

Nem nem igaz! - Kötöm az ebet a karóhoz. - Kedves volt és ...

Nem tudom befejezni a mondatot mert ajkai az enyémet csókolják. Nem hátrálok meg és nem is maradok tétlen sokáig átkarolom a nyakát és visszacsókolok. Ami azt illeti el sem akarom engedni.

Dehogy fog...

Sóhajtom az ajkaiba.

De, ha mégis akkor én meg őt ölöm meg és megbosszullak és átmegyek Vélába. Tudod... madár arcom lesz és tűzgolyókat lövök rá.

Pillantok az ajkaira majd a szemébe.

Megint össze vissza beszélek igaz?

Megsimogatom az arcát, a szemébe nézve és azt hiszem már nincs visszaút. Ha eddig nem habarodtam bele, most már biztosan. Halványan felnevetek:

Igen, és imádom amikor ezt csinálod.

Jelentem ki, majd átölelem.

Úgyis szünet van... Nincs kedved eljönni velem Roxmortsba? Tudod,... randira?

Mármint randi randira? Most? Át kell öltöznöm öhm...

Hadarok majd elengedem ellépve.

Nem mehetek így. Nézz rám úgy nézek ki mint aki .... mint aki egy poros szellemszálláson töltötte az éjszakát.

Nevetek fel.

De ha már úgyis itt vagyunk?

Nevetek, majd bólintok.

Jó, úgyis... lekéne mosnom a vért.

Jut eszembe, hogy még be vagyok borítva vele. Így az ajtóhoz lépek, aztán elindulunk vissza a kastély felé.

Egyébként mit csináltál este az erdőben?

A tesztrálokat etettem.

Mosolyodom el majd lassan visszasétálunk Roxfortba. Ő a Griffendélesek felé veszi az irányt én pedig a Hugrabugosok felé majd miután mind a ketten készen lettünk, értem ezt azon, hogy lemostuk magunkról a vért és én még ki is csinosítottam magam egy kicsit kimegyünk Roxmortsba.

Olyan fura nem?

Kérdezem tőle a vasörömbe kortyolva már az étteremben.

Felvont szemöldökkel nézek rá az asztal túloldaláról. Ebben a megvilágításban olyan szép a haja... Belekortyolok a saját vajsörömbe, megízlelve azt, majd lerakom a bögrét magam elé.

Nem tudom... az enyémnek olyan íze van, mint általában.-mosolygok rá.

Közben az étlapot nézem és a desszert lapnál nagyon megállok. Imádom a csokit, bármilyen formában és Roxmortsban kivételesen jó csokis sütőtökpitét csinálnak. A Három Seprű már fel van díszítve Halloweenra. Sütőtök lámpások mindenhol, gyertyák minden asztalon és különleges halloween-i menü.
Az édesség híve vagyok, egyik a legnagyobb gyengeségeim közül. De hogy is szokhatnék le az édes bűnömről, amikor itt van Roxmortsban a Mézesfalás. Ahova a randi után szívesen elrángatnám Tamsint.

Nem akarsz valamit enni? Mondjuk húsospitét... vaaagy csoki tortát... vagy egy steak-et... vagy csokis kalácsot...

Kérdezem kissé túlságosan lelkesen, így kínosan felnevetek:

A csoki jót tesz az embernek... A húsért meg azért vagyok oda... hát mert tudod... tegnap este miatt... Ilyenkor mindig jobban kívánom a húst...

Nem a vajsörömre értettem hanem ránk.

Kuncogok fel majd elkomolyodom megfogva a kezét.

Na nem mintha nem lenne jó mert az csak eddig ... még beszélni sem mertem veled nem, hogy még. Szóval érted.

Hebegek habogok és elhúzom a kezem mielőtt kiszeretne belőlem és inkább kortyolgatom az italomat.

Imádom a csokit.

Vallom be kuncogva felpillantva rá.