Mardekár vs Griffendél

Az idény első kviddics meccséhez érkeztünk el. A griffendél és a mardekár játszik egymás ellen. Tehát a győztes csapat gyorsan el fog válni, és azok pedig mi leszünk. A griffendél túlságosan elbízta magát azzal, hogy tavaly legyőztek minket. Idén azonban erősebb a csapatunk és sokkalta készültebbek vagyunk náluk.
Mindig a griffendél elleni játékot élvezem a legjobban. Legfőképpen mert szinte az összes nemezisem, ha nevezhetem így őket, abban a csapatban játszik.
Például drága öcsikém, akit könnyű felhúzni, így nem annyira a játékra koncentrál, hanem hogyan verjen meg engem... Szegény pára.
Másik példa Dorcas Meadowes. Bár a bál utáni eset óta szerencsém volt elkerülni, most nem tudom mire számítsak. Őszintén be kell vallanom magamnak, hogy egy kissé aggaszt az a lány. Nem teljesen százas az biztos.
Na meg persze kedvenc ellenségem, aki azt állítja gyűlöl, de biztos vagyok benne, hogy igazából nem: Adeliade Alderton. A kis szőke griffendéles már első óta gyűlöl, de én imádom cukkolni és a legjobb hely arra a pálya...
...Háremet kéne alkotnom. Benne lehetne Adeliade, Dorcas és Marlene is. Az összes lány, aki úgy tesz, mintha ki nem állhatna, de a valóságban biztos lefeküdnének velem.
Az ég borongós, amikor a pályára vonul a két csapat. A reggeli napsugarak sehol sincsenek, a szürke felhők eltakarják azt. Imádom az ilyen időt. Na nem azért, mert teljesen sötét minden, hanem mert ilyenkor a legfrissebb a levegő. Eső illat lengi körül a pályát és csípős őszi szél lengeti meg kviddics talárunkat.
Mindannyian felállunk alakzatba, mindkét csapat, majd átlendítjük lábunkat a seprűnkön.
Míg a professzor felvezeti a játékot a közönségnek és elmondja a szabályokat, amit minden évben megtesz a velem szemben álló Aldertonra nézek egy elégedett mosollyal az arcomon. Mivel mi vagyunk a csapatkapitányok kicsivel előrébb állunk csapattársainknál, így nem kell hangosan beszélnem, hogy meghallja amit mondok neki:

Készen állsz arra, hogy elverjünk titeket Ada?-nevezem a becenevén amit utál én persze imádom használni.

Az év első meccse és pontosan tudom, hogy a legjobb formánkat kell hoznunk ahhoz, hogy leverjük a Mardekárt. Lássuk be erősen gyakoroltunk és úgy hiszem képesek lennénk legyőzni őket, ha nem venné át a szerepet az érzelem és a harag. Minél inkább akarjuk annál inkább nem lesz a miénk. Elbaszott törvény annyi szent de mégis így van. Az öltözőben körben ülnek a fiúk is lányok én körbenézek mindegyiken a lábam elé dobva a kesztyűmet.

Keményen edzettünk ... ismerjük az alakzatokat... a labdát... ismerjük a pályát elejétől a végéig. Erősek vagytok és tehetségesek és ahhoz, hogy nyerjünk mindenünk megvan. Ezért meg fogjuk nyerni ezt a meccset... nem a tanárok miatt és nem azért mert plusz pontot szerezzünk a házunknak,
hanem mert mi akarjuk ezt. Mert el akarjuk tiporni azokat akik folyamatosan gúnyt űznek belőlünk mindezt azért mert ők képesek hidegvérrel gondolkodni mikor minket elborít a düh. Szóval megtartjuk a hideg vérünket, nem hagyjuk, hogy felbőszítsenek és sárba tiporjuk őt aztán ha minden erőfeszítésünket beleadtuk és a végén mégis az ő pártjukat fogja a szerencse nos akkor összeszedjük magunkat.

Veszem fel közben a kesztyűt amit jelképesen ledobtam a földre és felhúzom.

És újrakezdjük.

Mosolyodom el mire a többiek teljes huhukolásba kezdenek és sikítozásba mire én elvigyorodom bólogatva.

Mehetünk?

Kiáltom mire mindenki felsorakozik a kapunál aztán kirepülünk. Miközben zajlik a megnyitó Regulus hozzám szól a szokásos arrogáns dumájával. Nem méltatom arra, hogy hozzászóljak, e helyett küldök egy puszit neki és rákacsintok kekeckedve.

Szélesen vigyorogva felnevetek, majd egy önelégült vigyorral meghallom a kezdő sípot és az égbe dobott kvaff után repülök. Fél kézzel a seprűt tartva, másik kezemben máris a labdával. Meglátom a csapattársam közel az ellenfél karikáihoz, így kikerülve a griffendél fogóját, Pottert átdobom neki a kvaffot.
Megállok a levegőben, majd az ismerős hang miatt gyorsan lehajolok a seprűmre. A fejem helyén repül tovább a gurkó, így rávakkantok az egyik terelőnkre:

Vanity! Mi van alszol, tedd a dolgod!

Közben figyelem, hogy Montaguenak sikerült e bedobnia a kvaffot, amit neki dobtam.

Tíz pont a Mardekárnak!-hallom a bemondót, Ted Tonksot, a hugrabugból.

Elégedetten mosolygok, majd belecsapok a mellettem elrepülő Lucius kezébe.
Ez elég gyors meccs lesz, azt hiszem. Nem is tudom mi boldogít jobban. Az, hogy ilyen gyorsan pontot szereztünk, vagy az, hogy látom a griffendél csapatának arcát, ami már nem olyan nyugodt.
Elrepülök Ada mellett, majd megjegyzem:

Szépen edzetted a csapatot drágám!-nevetek fel, majd figyelem, ahogy bedobják a labdát újra.

Megszerezték az első gólt és ez nem nyugtat meg de a csapattársaimra csak mosolygok odasúgva az egyiknek. "Most már azt hiszik nyert ügyük van ... mutassuk meg nekik". Felrepül a kvaff és sikerül elkapnom átadom Dorcasnak aki szinte azonnal bedobja a labdát majd újból a mardekárnál a labda. Elrepülök a tulajdonos mellett majd kiütöm a kezéből a seprűmmel és egyenes berepül a kapujukba. Regulusra nézek benyálazom a mutató ujjam majd a fenekemhez érintem sercegő hangot adva ki.

Uh... tudom szívem tudom...

Válaszolok az előbbi beszólására ami úgy néz ki igaznak bizonyul.

Két pont a Griffendélnek!

Mondja a bemondó mire a nézőtér őrjöng.

Egy fél kamu mosolyt varázsolok az arcomra, majd elhúzom a számat és elrepülök a kapuink előtt, így pont nekem dobja ki a kvaffot az őrzőnk. A labdát el sem engedve kikerülöm a griffendéles hajtókat, majd idegesen bevágom a labdát a karikájukba, majdnem leterítve az őrzőjüket a seprűről.
Nicsak, pont úgy kapott el a hév, mint ahogyan mindig a griffendéleseket szokták. Le kell nyugodnom, nem szabad átadnom magamat az érzéseimnek.
Egy órán keresztül ez megy, egyszer a griffendél egyszer pedig a mardekár szerez pontot, mindig kiegyenlítve a másikat. A cikeszt egyik csapat se fogta még meg, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is fogják.
Az utolsó dobásnál vagyunk, ha a griffendél bedobja legyőztek minket, ha viszont mi akkor döntetlen. Eléggé megizzasztott mindenkit ez a meccs és látom a csapattársaimon, hogy már kifáradtak, ellentétben velem. Engem hajt az adrenalin, mikor hozzám kerül a kvaff és eldobom a labdát.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor a labda elrepül a griffendél őrzője mellett, át a karikán.
A közönség mindkét feléről vannak azért ujjongások és a kviddics tanár kijelenti, hogy a Griffendél és a Mardekár döntetlen állásban fejezték be a meccset.
Nem a legszebb játékunk, de legalább a griffendél se nyert, az a lényeg.
Lerepülünk a pályáról, majd mikor mindenki átöltözik velem egyetemben én nem a Roxfortba indulok vissza, hanem a griffendél öltözője felé. Jókedvűen átbaktatok a zöld pályán, miközben feldördül felettem az ég és elkezd esni az eső.
Belépek az öltözőbe, majd az ajtófélfának támaszkodva rámosolygok Adeliade-re.

Kopp-kopp... Szép játék volt Ada, gratulálok.-hangomból nem vehető ki, hogy most szarkazmus akar e lenni vagy sem amit mondok.

Nem mondanám, hogy túlságosan boldogok vagyunk, de minden esetre jobb mint a veszteség. Megdícsérem a többieket mondván ma este ünneplünk, aztán elmegyek átöltözni. Már épp felveszem a pulcsimat a pólóm alá mikor benyit. Szőke fürtjeimet kihúzom a pulcsimból és édesen mosolyodom el.

Szintén Uluska szintén.

Vigyorodom el úgy hívva, ahogyan nagyon utálja majd felveszem a cipőmet közbe közbe rápillantva

Csak ezért jöttél? Vagy fitogtatni kívánod az egocentrikusságod?

Zsebre vágott kézzel felnevetek:

Mindig átlátsz rajtam Ada... De neeem, most nem azért jöttem. Igazándiból...

Ellököm magam az ajtóból, majd közelebb lépek hozzá:

... azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.-kezdem el teljesen komoly arccal.

Összefont karokkal egyenesedem fel szemben állva vele és elmosolyodom.

Ó valóban? Ne már azt akarod, hogy ezt elhiggyem? Na jó a játék kedvéért megengedem, hogy elmondd a teljes hazugságot.

Mosolyodom el engedékenyen, majd a falnak dőlök ugyan olyan összefont karokkal és felhúzott szemöldökkel nézek rá.

Komolyan gondoltam... Sajnálom, amiért azt feltételeztem, hogy most... hogy te vagy a csapatotok kapitánya veszíteni fogtok. Ez nagyon nem volt szép tőlem...

Veszem ki zsebeimből a kezemet, majd a mellkasomra teszem, hogy kimutassam mennyire komolyan gondolom a dolgot, de az arcomon rajta ragad az elégedett mosolyom.

Csak tudod azt gondoltam, hogy amilyen stréber gyerek vagy... matatsz a könyveiddel a könyvtárban, mint egy különc... tudod azt gondoltam, hogy egy ilyen diák nem képes elvezetni egy csapatot.

Folytatom bólogatva, "együttérző" arckifejezéssel.

De meg kell, hogy mondjam... ahhoz képest, hogy csak hét éve tudsz a varázslóvilágról... tekintve, hogy... tudod...-itt jelenték teljesen végigmutatok rajta.[/i][/b]-... sárvérű vagy.. egész szépen sikerült megtanulnod kviddicsezni.[/i][/b]

Befejezem a mondandómat, majd egy biztató mosollyal vállon veregetem.

Nagyon ügyi vagy Ada, kekszet nem kérsz?

Kiveszek a zsebemből egy kekszet, majd leejtem a sárba, persze direkt.

Hoppá...-húzom el a számat, mintha csak fájna a fogam.[/i][/b]-... figyu nem baj, ha felveszed nem lesz tőle semmi bajod, tekintve hogy a véredben már úgyis van sár.[/i][/b]

Itt felnevetek, majd a szemébe nézek és lelegyintem a dolgot:

Csak vicceltem drága, tudod hogy imádlak.

A fejemben már rég agyonpüföltem az undorító Black gyereket de kívülről csak egy édes mosoly látszik rajta, ahogy bólogatva helyeslek minden szavára. Aztán befejezi és én megszólalok hasonlóan kedves hangnemben.

Persze életem, hogy tudom másképp nem lennél itt. De hagy mondjak el valamit. Attól, hogy kicsi a pöcsöd, még nem kell a náladnál sokkal normálisabb, okosabb és kedvesebb embereket bántani. Tudod biztos van rá valami varázsige majd segítek megkeresni.

Veregetem meg a vállát aztán leejti a kekszet az én gyógyszerem pedig egyszerűen elgurul. Elmosolyodom majd elfordulok tőle mint aki épp menni készül majd ökölbe szorítom a kezem és a szeme alá verek egyet amiből nem kis monokli lesz a következő napokban. A srác hántratántorodik aztán felveszem a kekszet és a szájába nyomom ameddig még nincs "magánál".

Ne aggódj ... a te szervezetedbe is kell egy kis sár... bár amilyen mocskos vagy van elég.

Hát igen, úgy tűnik túl messzire mentem. Már szólnék vissza valamit az aranyos "pöcsös" megjegyzésére, de nincs időm beszélni, mert akkorát ver be a szemem alá, hogy hátratántorodok. Nos, erre nem számítottam. Arra meg még kevésbé, hogy belenyomja a számba a kekszet a földről. Szinte rögtön ki is köpöm, de rossz íz marad a számban. Szó szerint, mert a kosz ami rátapadt arra a száraz kekszre szörnyű, illetve átvitt értelemben is, mert valahol mélyen érzem, hogy igaza van. Túl messzire mentem.
Egész este nem tudok elaludni, ami furcsa, hiszen hányszor sértettem már meg az évek során más emberekkel egyetemben, de azt hiszem ilyen megjegyzéseket sose tettem még senkire. Kissé úgy érzem magam, mint az anyám. Siriusnak igaza volt, kezdek olyan lenni, mint a szüleink.
Másnap reggel karikákkal a szemem alatt ülök a mardekár asztalnál. Egyrészt az álmatlanságtól karikás mindkét szemem, másrészről a sötét zöld folt a behúzott szemem alatt is eléggé látszik. És még látszani is fog egy darabig.
Lucius meg is kérdezi:

Mi történt a szemeddel?

Rosszkedvűen rávakkanok:

Én

Persze megkapom a furcsa, értetlen nézéseket, de több szót nem méltatok rájuk, csak nagyot sóhajtva felállok, leküzdve a büszkeségem, majd átsétálok a griffendél asztalához, megállva a szőke lány mögött. Kapok pár nézést a közeli griffendélesektől, na meg egy-két ember nevet a monoklimon magukban. Megköszörülöm a torkomat, majd egy lépést hátrálok, mert azért féltem az arcomat, egy folt éppen elég:

Figyelj Adeliade, beszélhetnénk?

Kérdezem óvatosan.

Nem tudok aludni az elején majd a fejembe húzom a párnát kiverve a fejembe az összes csúnya megjegyzést. Elvégre nő vagyok és sárvérű és ... minden negatívum felém irányul most, hogy kapitány vagyok. Reggel még reggelizni sincs kedvem, de amikor megjelenik mögöttem az a személy akit most a hátam közepére sem kívánok még inkább felfordul a gyomrom.

Ha akarsz egy másikat is a szemed alá persze....

Mondom, de figyelemre sem méltatom sőt meg sem fordulok, csak belekortyolok az innivalómba elkerülve azt, hogy beszélnem kelljen vele. A többiek is megállnak a falatozásba és ránk figyelnek mire én felállok.

További jó étvágyat.

És egyenesen kifelé veszem az irányt.

Felsóhajtok, idegesen megvakarom a tarkómat, majd mielőtt túl messze jutna utánasietek és utána kiálltok:

Figyelj, én csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom!

Szavaim visszahangoznak a Nagyteremben és azt hiszen ha eddig nem figyelt fel ránk sok mindenki most már igen. Általában szeretem, ha a középpontban vagyok és az emberek figyelnek, de most másra se gondolok, csak hogy bárcsak elsüllyednék a földben, egészen lefelé az ágyamig.
Ahogy elhaladok a griffendél asztala mellett látom, hogy öcsém kezében még a villa is megáll, de nem az övé az egyetlen meglepett arc. Bárki aki egy kicsit is ismer, vagy hallott rólam az iskolában valószínűleg tudja, hogy sose mondanám ki a sajnálom szót. De próbálok nem a többiekkel törődni, tartom a lépést a lánnyal:

És most.. nincs semmi velős megjegyzés... semmi gonosz vicc... én... tudom, hogy túl messzire mentem, oké? Tudom, hogy ez most nem sokat jelenthet, mert hát.. mit érdekel az én véleményem, igaz? De amiket mondtam nem gondoltam komolyan... nem igazán. Valamivel csak jóvá tudom tenni? Mondj bármit, megteszem!

Őszintén nem is tudom miért fáj ennyire, hogy megbántottam... Mármint én mindenkit megbántok, nem is egyszer. De most megszólalt a lelkiismeretem és nagyon nem akarja a kis ördög befogni.

Megtorpanok mikor kikiáltja, hogy sajnálja és képtelen vagyok nem megfordulni. Végighallgatom amit mondd majd odacsörtetek hozzá.

Sárvérűnek neveztél! - jelentem ki! - De ugyan mi az nekünk nem igaz "sárvérű" társaim. Az sem különösképp érdekelt, hogy strébernek neveztél mert lássuk be az vagyok... Semmi gáz. De az, hogy ledobtál egy darab kekszet a földre mondván... Sárvérű vagyok nyugodtan egyem meg az volt az igazi tüske a szívembe.

Több sorból hangok és mondat foszlányok szöknek hozzánk mint pl. "te jó ég"

Mégis mit vétettem én ellened elvégre az óta gyűlölsz, hogy beléptem az épületbe. Talán a mardekáros haverjaidnak akarod bizonygatni mekkora egy szívtelen dög vagy mondd? Mert ha igen akkor sikerült.

Kifújom a levegőt majd a szemébe nézek.

Tudod mit? Nincs harag... Megbocsájtok... És elmondom miért. Benned nem felém van haragod csakis magad felé. El sem tudom képzelni milyen lehet olyan családban nőni fel amelyik nem szeret vagy épp olyat vár el amilyen nem lehetsz. Sajnállak Regulus teljes szívből... Nem sok mindent tudol rólad sem a családodról de az épp elég,  hogy tudjam nem engem utálsz.

Végigsimítom az arcát majd széttárom a karom.

Engem legalább elfogad a mugli családom.

Fordulok meg és azzal a lendülettel ki is sietek onnan.

Egy pillanatra majdnem hátratántorodok, mert már azt hiszem pofán akar vágni megint, de tévedek.
Döbbenten hallgatom végig, majd kissé lehajtom a fejem szégyenemben, ahogyan visszaidézi a tegnapi nap emlékeit.
A többi roxfortos fel-felsúg, rosszalló pillantást vetve felém. Na most már azok is rosszakat fognak gondolni rólam, akik eddig egyszer sem hallottak felőlem.

Én nem utálla...-motyogom, de nincs is időm befejezni, mert már jön a következő adag fejmosás.

Amikor kimondja, hogy megbocsájt ismét felpillantok rá, de akkor jön csak a java. Nem is tudom mi a szomorúbb, hogy minden egyes szó igaz lenne vagy hogy ennyire kiismert volna. Bár már eltávolodik tőlem én még ott állok és olyan érzés kerít hatalmába, ami régóta nem. Érzem, ahogy mindenki még mindig engem néz, majd zavartan körülnézek és úgy érzem magam teljesen elvesztem. Rápillantok az öcsémre, az egyetlen személyre, aki talán érheti mennyire megérintettek Adeliade szavai, de tőle is csak az undort látom, ahogyan mindenki mástól.
Tehetetlenül zsebre vágom a kezem, majd kisietek az ajtón, egészen át a folyosón, ki a nagy ajtón. Átrohanok az udvaron lévő emberek között, bár magam sem tudom hová tartok. Meghallom a harang szót, ami az órák kezdetét jelzi, de nekem eszem ágában sincs most órára menni.
A tóig meg sem állok, ahol már egy diák sincs, sőt már az udvarról is mindenki bement a kastélyba.
Megállok a víz szélénél, majd olyat teszek, amit évek óta nem tettem. Kiengedem jelenlegi összes érzésemet és teli torokból üvöltök egyet. A közelben lévő baglyok és más madarak felszállnak a fák közül. Na nem dühből üvöltök, nem vagyok mérges senki másra magamon kívül, inkább az évek során    visszafojtott érzelmeimet engedem ki egy egyszerű kiáltással.
Végül belerúgok a kavicsokba és leülök a víz széléhez, nem is törődve, hogy mennyi órát hagyok ki, de a nap jóval arrébb mozdul az égen, szóval biztos vagyok benne jó sok kifogást kell majd írnom a tanároknak.

Nem elég a kínos társalgás Regulussal de még az órán sem tudok úgy koncentrálni, ahogy azt kellene. Úgy bámulnak rám, mintha legalább is én lennék ET. Akárhányszor jelentkezem a tanár szokásához híven figyelmen kívül hagy, mondván "esélyt akar a többieknek". Nem megyek be az utolsó három órára mert őszintén megmondva ez után na nap után a hátam közepére sem kívánom az órákat. Igen igen jól hallottad.. Adelaide Alderton az iskola legnagyobb strébere nagy ívből lepottyantja az órákat. Helyette a kiserdő felé veszem az irányt és megtalálom a kedvenc tavacskámat. Meg sem állok, hogy körbenézzek van e erre valaki így hát vetkőzni kezdek. Persze hűvös őszies a levegő, a víz pedig jéghideg, de most pontosan erre van szükségem. Leveszem a pulóverem időközben az orrom alatt motyogva.

Mennyire elegem van az emberekből.... nem elég, hogy megsértenek még végig bámulnak egész órán. Kapják be a pálcám!

Morgolódom majd leveszem a nadrágomat is és egy szál fehérneműbe ugrom be a tó vizébe. A hideg a csontomig hatol és pár perc hápogás után, mikor a testem a víz hőmérsékletére hül már kényelmesen uszikálok benne.

Zajt hallok a fák között és először nem figyelek fel, gondolván biztos egy őz lehet vagy más állat. De aztán lépések hangját hallom a kavicsokon, szóval a hang irányába nézek. Vége is lenne az összes órának és kint vannak a diákok? Kétlem, annyi idő azért nem telt el a reggeli óta.
Tőlem körülbelül húsz méterre megjelenik az a személy, akire a legkevésbé számítottam volna. Adeliade Alderton... óráról lóg? Nah, ilyet se látni mindennap.
Nem mondok semmit, ahogyan ő sem, de ahogy látom észre se vette, hogy itt kuporgok a kavicsokon. Aztán még inkább rájövök, hogy nem vett észre mikor vetkőzni megy. Mondanám azt, hogy elfordítom az arcom, hogy megadjam neki a tiszteletet, de a fejem sehogy se mozdul arrébb, így teljes csendben nézem ahogy beugrik a tóba egy szál fehérneműben.
Hogy nem fagy meg?- ez az első dolog ami átfut az agyamon, hiszen ősz közepe van és már a nyári időnek nyoma sincsen. Kétlem, hogy a víz bármivel melegebb lenne a hűvös levegőnél.
Felhúzom a térdemet, rárakom kezeimet összekulcsolva és úgy pihentetem rajta a fejemet, miközben a hűvös tóban úszkáló lányt figyelem egy halvány mosollyal a számon.
Végül megelégelem a csendet és ahelyett, hogy némán távoznék inkább megkérdezem:

Milyen a víz?

Ide oda úszkálok a hideg vízben sőt mi több még a hajamat is bevizezem és egyre inkább érzem, hogy elmúlik belőlem minden harag. Addig ameddig meg nem hallok egy hangot. Odafigyelek és azt az embert látom meg akit a legkevésbé szeretnék most látni.

Uluska... mióta... khm mióta vagy te ott?

Nézek rá és még mélyebbre süllyedek a vízbe, hogy takarjam magam.

Mellesleg remek ... ki kéne próbálnod legalább kvittek lennék kukkoló.

Halványan felnevetek, majd elgondolkozom kicsit:

Órák óta, azt hiszem...

Felemelem a fejemet a térdemről, majd végig gondolom mennyire is van kedvem megfagyni, de végül felállok, ledobom a talárom, majd az ingemet kezdem kigombolni:

Mellesleg nem vagyok kukkoló... nem én tehetek róla, hogy nem vetted észre, hogy itt ülök.

A hideg levegő megcsapja a bőrömet és úgy vagyok vele, hogy inkább visszaveszem mindenem, de ledobom az ingemet a talárom mellé a földre.
Fél lábon ugrálok, míg lehúzom az egyik cipőmet a másik után, aztán azokat is ledobom a ruháim mellé. A nadrágomat már gyorsabban veszem le, mert a talpam is elkezd fázni a hideg talajon, így egy szál fekete alsóban maradok ott.
Hátrálok kicsit, majd nekifutok a tónak és ugrok egy bombát.
A szívem legalább egy pillanatig biztos leáll, ahogyan minden porcikámat átjárja a hideg, mintha száz késsel szurkálnának.
A víz belemegy az orromba, így még ott is csípi a hideg a bőrömet, így mikor felmegyek a felszínre, szinte rögtön elkezdem rázni a fejem, hogy kimenjen az orromból a folyadék. Ahogyan a vizes bőrömre ráfúj a szél még dideregni is elkezdek:

Merlin őszi szakállára!

Jól van... igaz...

Persze eszem ágában sem volt, hogy ő majd most valóban csatlakozik hozzám. Minden esetre végignézem, ahogy leöltözik majd, ahogyan becsobban és Merlint átkozza kitör belőlem a nevetés.

Gyenge vagy Uluska ... gyengeeee

Cukkolom és lefröcskölöm vízzel nevetve. Ha nem látta volna valaki a mai jelenetünket azt hinné, hogy jó barátok vagyunk sőt mi több.

Annyira nem is rossz mindjárt hozzá szoksz.

Próbálok elhátrálni ahogyan felém küldi a vízsugarat, sikertelenül. Most már átkarolom magamat és úgy próbálok nem megfagyni:

Ha-ha... Nincs valami varázslat erre? Valami vízmelegítő?

Kérdezem teljesen komolyan és feltételezem ha van ilyen bűbáj akkor a lány biztos ismeri. De közben igaza van, mert már kezdek hozzászokni a vízhez, de azért még nem fogok örömmel köröket úszni benne, ahhoz még várnom kell egy kicsit. Így lecövekelt lábakkal állok ott magamat karolva:

Ez egy szörnyű ötlet volt...-mondom, de kissé felnevetek.

Ha most meglátna anyám biztos kitérne a hitéből. Nem csak hogy kihagyom az órákat, de még benn is vagyok egy tóban, mint valami kisgyerek, méghozzá egy sárvérű társaságában. Azt hiszem ha látna itt helyben szívroham vinné el a túlvilágra. Már a gondolatától is felnevetek, ami kissé furán nézhet ki. A nagy semmiért el kezdek nevetni, mint egy őrült.

Én csak felajánlottam... te gondoltad úgy, hogy beugrassz mellém.

Nevetem el magam majd nézem, ahogy kezd feloldódni a vízben. Aztán nevetni kezd és én csak nézem, hogy mi vicceset mondtam.

Lehetséges, hogy neked valóban megárt a hideg víz.

Nézek rá furán ma a víz felszínére teszem a kezem elmormolva egy igét.

Incendio

Lassan felbugyog a víz körülöttünk és hirtelen már én sem fázom.

Lehet..-hagyom rá mosolyogva, majd máris leengedem a karomat, mikor megérzem, ahogy felmelegedik a víz.

Áh... máris jobb.

Mondom, majd végre kinyújtóztatom a végtagjaimat, és a hátamon kezdek el lebegni a vízen.
Az égbolt ma is borús, de itt a meleg vízben még az sem zavar, hogy mennyire hideg a levegő. A fák lombjait nézem a fejünk felett, miközben semmi értelmes beszélgetési téma nem jut eszembe. Hogy is jutna, hiszen tegnap óta lefolytatott beszélgetéseink nem voltak valami élvezetesek. Megköszörülöm a torkom, majd anélkül, hogy a hátamon való lebegést abbahagynám megszólalok:

Hogyhogy nem vagy az órákon?

Felsóhajtok pár percig csendben vagyok és már már úgy tűnik nem is akarok válaszolni a kérdésére.

Nincs kedvem.

Húzom meg a vállam és a víz alá merülök bevizezve a hajam. Majd rápillantok felsóhajtva.

Na jó igazából.... mindenki engem néz...és nem szeretem ha bámulnak.

Pillantok rá mire eszembe jut az ebédlős történet.

Nem kellett volna kioktatnom téged... fogalmam sincs semmiről. Sem róla sem a családodról. Sajnálom.

Amiért nem válaszol először azt gondolom lehet túl halkan kérdeztem meg tőle, így rendesen megállok a vízben, hogy szembe nézzek vele. Aztán azt gondolom úgyse válaszol már, így kérdezek mást, de végül megszólal.
Hát igen, gondolhattam volna, hogy az ebédlős jelenet után sok szempár rá fog szegeződni. Felvonom a szemöldököm, majd megvonom a vállam:

Ne kérj bocsánatot... Megérdemeltem...-kuncogok fel halványan.

Most miért is nevetek ezen? Magam sem tudom. Valahogy belegondolva az egészbe már nevetségez a dolog. Akkor meg miért is jöttem ide, hogy kiüvöltsem a tüdőmet? Magam sem tudom.

Azt hiszem kikönyörögtem magamnak a fejmosást.

Mondom, majd a víz felszínével játszom a kezemmel.

De amit mondtál. Hogy első óta gyűlöllek... Szerintem ez fordítva igaz, mert én nem gyűlöllek. Ha jól emlékszem te voltál az aki mindig is utáltál engem. Azután meg már csak szórakoztató volt elnézni, hogy nem kedvelsz, aztán belementem a játékba, mit mondhatok... unatkoztam.