Egy régi ismerős és egy szörnyű következmény

Már mondtam a többieknek, hogy úgy érzem egy farkas van a Tiltott Rengetegben. Persze mondogatták, hogy nem mehetek be oda a dementorok miatt és túl veszélyes. De közöltem velük, hogy van egy olyan érzésem a farkasnak köze lehet a gyilkosságokhoz. Talán ez a szörnyeteg volt az elkövető. Ezeket mind elmondtam a csapatnak, a főnix rendjének nem, hiszen csak a nagyon közeli barátaim tudnak arról mi vagyok. Másként hogy magyarázhattam volna el nekik, hogy "kiszagoltam a levegőben a vérfarkast".
De egy kimondatlan igazság is ott lapul bennem. Ez a természetem, az ösztönöm. Ha úgy érzem valaki veszélyezteti a területem és a "falkám"- utalok itt a barátaimra - az ellen tennem kell valamit.
Így egyik este kilopódzok az iskolából, Jamesék nélkül. Ragaszkodtam hozzá, hogy ne jöjjenek, mert nekem úgyis mindegy, ha megharapnának nekik nem az. Illetve Tamsin is győzködött, hogy velem jön, de én megmondtam neki, hogy még csak az kéne, hogy vele történjen valami.
Így egyedül ballagok az erdőben és ég bennem a bátorság, vagy inkább merészség, egészen addig míg elő nem lép az egyik fa mögül a vérfarkas:

Nocsak... nocsak... Csak nem a kis ivadékom az?- szólal meg a férfi, furcsa hangon, mintha nem szokott volna hozzá az emberi beszédhez.

Megállok tőle nem messze, majd próbálom nem kimutatni a hirtelen bennem támadt félelmet. EZ a személy tehet arról, hogy minden egyes hónapom kész kínszenvedés. Ő az, aki öt évesen megkarmolt. Ő miatta vagyok ilyen ocsmány, egy szörny...

Mit keres maga itt?- kérdezem dühösen, majd felvonom a szemöldököm.-Csak nem találkája van valakivel?

A férfi felvakkant, mintha valami viccet mondtam volna, de egy cseppet sem mosolygok.

És ha igen? Ajánlom, hogy menj vissza a kis kastélyodba... Ameddig teheted.

Megvillogtatja hegyes fogait egy gonosz vigyorral, de most már nem fordulok meg. Azért jöttem, hogy kiderítsem ki a tettes és mi köze van a farkashoz. Közben rájöttem, hogy nem ő lehetett az elkövető. Mert ha ő lenne az, miért rejtőzne napok óta a Tiltott Rengetegben? Bárhol máshol megbújhatna, ahol ráadásul még dementorok sem keresik. Így arra a következtetésre jutottam, hogy együtt dolgozik valakivel. És az a valaki csak diák lehet... Vagy egy tanár.
Már kérdezném a következő kérdésem, mikor a levegőbe szimatol, akárcsak egy ronda vadász kopó. A fák között keresgél valamit a tekintetével majd egy ocsmány sárga fogas vigyort vet rám:

Hoztál vacsit?

Összevonom a szemöldököm, mert fogalmam sincs mit ért ez alatt és eszembe ötlik. Te jó ég, ugye nem követett senki a többiek közül?

Egyre mélyebbre érek az erdőben. Eddig még világos volt és láttam valamit, most viszont korom sötét van és kénytelen vagyok a pálcámmal világítani. Itt ott neszt hallok, de nem állok meg egészen addig ameddig bokozörgésre nem leszek figyelmes. Feszülten pillantok oda, de ellenség híján egy nyúl ugrik ki belőle. Megkönnyebbült sóhajt fut ki ajkaim közül majd, ahogy oldalra pillantok megijedek mert egy félig farkas félig emberlénnyel találom szembe magam. Be kell valljam cseppet sem hasonlít Remus farkas énjére sőt mintha ebből a "példányból" minden emberség kihúnyt volna.

Na cicám... ez volt a legrosszabb alkalom az esti sétára.

Már csak a sikolyom hallatszik, ahogyan derekam átkarolva és felkapva vállára rohan át az erdőn majd ahogy ledob és mikor visszaharcolnék egyszerűen belém karmol félig emberi félig pedig állati kezével és karmaival.

Bár jobbak a reflexeim, mint az átlag varázslóké, azért egy vadon élő vérfarkast nem győzök le gyorsaságban. Alig pislogok egyet, mikor elrohan mellettem és már azt látom, hogy a földön fekszik egy lány és megkarmolja. Nem csak egy lány... A lány, Tamsin az. Bár már késő de ott termek és minden erőmet összeszedve hátra rántom a férfit, messze a lánytól. Már támadna is rám, de előkapom a pálcám, felé irányítom és dühösen elkiáltom magam:

Crucio!

Greyback rögtön összeesik a földre a fájdalomtól, visszagörnyedt háttal és ég felé ívelő csípővel. A józan eszem azt mondja fejezzem be, ki se szabadott volna mondanom a tiltott átkok egyikét. De mégis jól esik azt látni, hogy szenved az, aki annyi szenvedést hozott rám. És az, hogy élvezem a dolgot elborzaszt, valóban szörny lennék? Emiatt a gondolat miatt a lelkiismeretem felül kerekedik rajtam és lerakom a pálcám, ezzel együtt a férfi teste se rángatózik a földön, de még láthatóan fájdalmai vannak. Szememet le se véve róla, félig leeresztett pálcával hátrálok a lány felé és gyors pillantást vetek Tamsinra. Recsegő hangú nevetést hallok, így visszapillantok a vérfarkasra, aki már feltérdelt a földön:

Nem tudod kikkel húzol ujjat fiú... Vannak embereink a kastélyban... majd megtalálnak.

Ezzel fel kel és eltűnik a fák között. Nem várok sokat, mire Tamsinhoz fordulok és letérdelek mellé. Remegő kezekkel fogom meg a lányt és nézek a ronda, véres karmolásra:

Tamsin! Istenem... miért jöttél ki? Nagyon fáj?-csuklik meg a hangom, miközben az arcát az egyik kezembe veszem.

A fájdalom először elönti az egész testem és érzem, ahogyan meleg vér csurog végig a testemen. Magamban azt szajkózom, hogy csak Remusnak ne essen semmi bántódása. Viszont mikor meghallom a tiltott átok egyikét még a szokásosnál is jobban meglepődöm. Valóban ennyire szeretne, hogy képes értem veszélybe sodorni önmagát?! Mikor azonban felém hajol elmosolyodom.

Ügyes voltál! Meg akartam róla bizonyosodni, hogy nem esik semmi bajod. Elvégre tele van az erdő minden féle rosszal.

Mosolyodom el majd kissé felnyögök fájdalmamban, ahogyan megpróbálok felülni.

Ugyan már csak egy karcolás.

Ragadom meg a karját olyan komolyan és vérfagyasztóan mint eddig még soha.

Ígérd meg nekem Remus, hogy nem viszel a gyengélkedőre. Akkor sem ha ne adj Isten elájulok. Megértetted?

Nem engedhetem meg, hogy rájöjjenek tiltott átkot használt. Már pedig ha meglátják az orvosok ugyan mit feltételezhetnének róla.

Kezemet a sebére rakom, hogy megpróbáljam elállítani a vérzést, míg másik kezemmel a lány testét tartom, immáron az ölembe húzva. Érzem ahogy könny szökik a szemembe és egy pillanatra nem tudom mit kéne tennem:

Nem! Hiszen vérzel, Tamsin! Oda kell, hogy vigyelek!

Közben a sebéről leveszem a kezem és remegő, véres kézzel a pálcámat szegezem a sebre:

Hippokrax

A vérzés lelassul, de többet nem segít rajta a varázsom, ide gyógyító kell. Fél kézzel kioldom a nyakkendőmet, majd a sebre szorítom a ruhadarabot. Aztán felkapom a lányt a földről és gyors léptekkel, szinte futva indulok ki vele az erdőből.

Felsóhajtok makacsan, de hirtelen felkap az ölébe és nem tudok megszólalni mert a fájdalom még az eszem is elveszi.

Nem... vihetsz... oda.

Mondom kis szóközökkel mikor végre szóhoz tudok jutni.

Azt kérdeznék mit kerestünk kint, megbüntetnének ne adj isten azt mondanák te tetted és kicsapnának. Főleg Dumbledore elvégre tud rólad. Ha pedig elhinné, hogy van valaki az erdőben nem hinné el, hogy két diák el tudta űzni és épp bőrrel megmenekült. Nos... majdnem épp bőrrel. Ezt majd én megoldom csak vigyél oda, ahol senki sem keresne.

Törlöm le a könnyeit és elmosolyodom csókot nyomva az ajkaira.

Nem lesz semmi bajom.. megígérem.

Persze ebben cseppet sem vagyok biztos, de bármit vállalok, hogy eltántorítsam a tervétől.

Sietősen a kastély elé érünk és már be is sietek Tamsinnal a kezeim között, aztán már majdnem lefordulok a gyengélkedő felé, de magamat szitkozva másfelé fordulok. Inkább azt kívánom bár velünk szembe jönne egy tanár vagy egy diák és akkor vihetném Madam Poffreyhoz, de senkivel sem találkozunk. A második emeletet elérve belépek vele a szükség szobájába. A szoba most egy ággyal, meg orvosi eszközökkel van tele. Nem véletlenül szükség szoba a helység neve, mindig olyan formában jelenik meg, ahogyan kell azt neki.
Óvatosan lerakom az ágyra Tamsint, majd remegő kezekkel a varázsitalok felé fordulok és elkezdek összekutyvasztani egy gyógyító italt. Közben hátra-hátra pillantok Tamsin felé.

Tarts ki! Nem lesz semmi bajod!

Ezzel egyszerre őt is és magamat is nyugtatgatni próbálom. Miután elkészül a főzet teleitatom a nyakkendőmmel és leguggolok az ágy mellé, a sebe fölé hajolva.

Ez fájni fog.

Egyik kezemmel a kezét fogom, majd a másikkal az anyagot nyomom a sebre, ami sercegő hangot hallat. Ez azt jelenti működik, be forr lassan a seb, így legalább vérezni nem fog.

Mihint elfordulunk a gyengélkedőre vezető útról megnyugszom és végigsimítom a karját.

Köszönöm.

Mosolyodom el halványan, de akkor még fogalmam sincs milyen éjszakán is megyünk keresztül. Mihint ágyat ér a testem és párnát a fejem hálásan sóhajtok fel majd azt figyelem mit kotyvaszt odaát. Már épp szólni akarok, hogy ne azt ne rakja bele, de mivel fogalmam sincs mit is akar pontosan így csendben maradok egészen addig ameddig a bőrömhöz nem ér és énfelordítok. Van még annyi lélekjelenlétem, hogy a nyakamba húzott pulóverem a fogaim közé szorítsam ezzel tompítva a hangot elvégre a legkevésbé sem szeretném, hogy meghallják. Valószínűleg elájulhatok valamennyi időre mert mikor újból kinyitom a szemem már a fájdalom nagyja elillant és helyét csak a gyengeség vette át.

Amikor úgy tűnik teljesen begyógyul a seb elveszem a ruhadarabot a lányról és akkor veszem csak észre, hogy elájult. Aggódva mellé ülök, fejét az ölembe rakom és az arcát simogatom. Ez az egész az én hibám. Jobban kellett volna figyelnem rá, hogy követ e valaki az erdőbe. Vagy tudhattam volna, hogy utánam jön és akkor szólhattam volna Jamesnek, hogy vigyázzon rá, amíg vissza nem jövök. Vagy gyorsabban kellett volna reagálnom, mikor Greyback megragadta. Ez mind az én hibám.
Mikor kinyitja a szemeit aggódva nézek rá és lágy hangon megkérdezem:

Hogy érzed magad?

Remekül ...

Válaszolom erőtlenül és haloványan de elmosolyodom. Ami azt illeti valóban jobban érzem magam mint az előtt bár égőn sajog a seb ami az imént még vérzett de jobb mint a semmi. Gyengén felemelem a kezem és végigsimítom az arcát feljebb ágaskodva, hogy megcsókoljam.

Hmm ilyen szolgáltatást sem hiszem, hogy ajánlanak a gyengélkedőn... látod milyen remek, hogy nem oda vittél?

Fogom meg a kezét és lágyan simogatva.

Az én hibám... sajnálom. De folyton csak az járt a fejemben, hogy valami bajod esik. Nem bírtam ki, hogy ne menjek utánad.

Amint elmosolyodik én sem tudom megállni, hogy gyenge mosolyt varázsoljak az arcomra. Visszacsókolom és valamennyire megnyugszom. Nem lesz nagyobb baj, meg fog gyógyulni.

Ha szépen megkérted volna Madam Poffreyt, biztosan adott volna gyógypuszit.- mosolygok röviden.

A haját cirógatom és megrázom a fejem:

Ez egyáltalán nem a te hibád. Nekem kellett volna megvédenem téged. Sajnálom... Elbuktalak.

Mondom bűnbánóan.

Azt hittem... Azt hittem meg fogsz halni.-mondom teljes melankóliával, végigsimítva az arcát.- Soha többet nem akarom ezt érezni újra, megértetted? A frászt hoztad rám... Nem akarlak elveszíteni, én azt nem élném túl.

Hajolok le és a homlokomat az övéhez érintem, majd lehunyom a szemem és még hozzá teszem.

Szeretlek.

Csss csss ... ne beszélj butaságokat Remus.

Csitítgatom csendesen és végigsimítom az arcát magam mellé húzva az ágyba.

Nem fogsz elveszíteni. És én sem téged mert mostantól nem fogsz egyedül kóborolni az erdőben. Főképp nem dementorokkal teli erdőben.

Mosolyodom el próbálva elviccelődni a szeméből a bánatot és megcsókolom újból és újból és újból.

Én is szeretlek.