Órák után ismét van egy kis időnk arra, hogy erősebb varázsigéket gyakoroljunk. De most csak kis, "családi" társaságban, Tamsinnal. A többiek gyakorolnak a kviddics meccsre, mások el vannak maradva a házi dolgozataikkal. De nem mi, akik mindig előre tanulunk. Amit kiderítettem a vérfarkastól, hogy valóban vannak itt emberei megosztottam társainkkal, de Tamsinról egy szót sem szóltam.
Bár folyamatosan aggódom miatta és talán neki is feltűnt, hogy jobban figyelem minden egyes mozdulatát. És ott van a kimondatlan félelmem, hogy netalántán ő is vérfarkassá válhat. Talán elkapta a kórt, ami engem is fertőz már tizenegy éve.
Éppen a patrónus idézést tanuljuk. Nem árthat tudni, ha ismét kimennénk a kastélyból valami miatt és szembe találkoznánk a dementorokkal. Először csak az igét gyakorlom, majd a pálca suhintást:
Expecto patronum!- mondom újra, meg újra hatástalanul.
A legvidámabb pillanatomra kéne közben gondolnom, de folyamatosan az a sötét gondolat jut eszembe, hogy miattam tönkre megy Tamsin élete. Fél óra után csalódottan felsóhajtok, leeresztve pálcámat, majd a hajamba túrok.
Nem tudom mit csinálok rosszul...- fordulok a lány felé tanácsért.
Ő általában jobban ért az igékhez és mindig is jobb tanuló volt nálam. Talán mi vagyunk a két évfolyamelsők, azonban ő okosabb nálam. És a fejem is lenyugszik, ha a hangját hallom, ami most jól is jönne. Tőle mindig jó kedvem támad és úgy talán egyszerűbb is lenne patrónust idézni.