A könyvtárban

Egyedül a könyvtárban nem szoktunk együtt lenni a fiúkkal. Sirius, James és Peter nem a tanulás hívei, így egyedül szoktam a poros könyvek között kuporogni az egyik ablakban. Éppen egy vastag bájitalkönyvet olvasok, miközben az ablakkanapén ülök és a kinti eső hangját hallgatom. Már vagy másfél órája olvasom a könyvet, de még egyetlen oldalt sem lapoztam benne. Ugyanis a figyelmem teljesen másra terelődik és így újra meg újra elolvasom ugyanazt a sort. Ismét feltekintek a vastag, dohos könyvből, majd a három könyvespolccal arrébb lévő asztal felé tekintek. Ott ül ő, Tamsin. Tudom, hogy nem szabadna ilyen érzéseket táplálnom a lány iránt, hiszen mégis csak a legjobb barátom húga. De valami megfogott benne, mióta a Roxfortba tette először a lábát.
Az energiája, a lelkesedése egyes dolgok iránt, a kedvessége, a szerénysége... A gyönyörű bőre, a haja, azok a fenséges szemek... Azt hiszem el vagyok veszve.
Nem is veszem észre, de ahogyan ránézek máris mosolygok, mint akinek a legjobb napja van a világon. És úgy is érzem, minden egyes nap kész boldogság, ha láthatom és hallhatom a hangját.
Mivel ő hugrabugos, így a klubhelyiségben nem szoktam látni és reggelinél is csak akkor láthatom, ha nagyon kinyújtom a nyakam.
Szerencse, hogy James nincs itt. Kétlem, hogy értékelné azt, ahogyan a huga után leskelődöm.
Ismét a könyvemre pillantok, majd fél perc múlva vissza a lányra, aki mellett hirtelen ott terem egy csapat mardekáros. Lejjebb eresztem a könyvet a kezemben, összeráncolt homlokkal, hogy vajon mit akarhatnak tőle.

Szeretem a könyvtárat elvégre ez a csend, a tudás és a nyugalom helye. Már amikor nem kötnek bele az emberbe. Legendás lények gondozása órára készülnék fel éppen belemerülve egy könyvbe ami nagy nehezen találtam csak meg. Buta lennék, ha nem venném észre, hogy Remus aki nem mellesleg bátyám James egyik legkedvesebb barátja már órák óta engem figyel. Bár akárhányszor nézek rá mindig a könyvét bújja mégis érzem magamon a pillantását. Már majdnem készen lennék, mikor hirtelen eltakarják előlem a lámpafényt. Először azt hiszem végre Remus gyűjtötte össze a bátorságát, de mikor felpillantok meglátom a mardekárosokat.

Sziasztok... tudok.. segíteni valamiben?

Nézek végig rajtuk de mindegyiken ugyan az a kaján és gonosz vigyor ül. Egyelőre nem szólnak semmit majd az egyik végre felkuncog.

Mi is épp ezt akartuk kérdezni.

Összeráncolom a szemöldököm becsukva a könyvet mivel az utolsó szavakat írtam meg a házi dolgozathoz. Felállok és elmosolyodom.

Nem köszönöm már kész vagyok. De igazán kedvesek vagytok.

De körbeállnak és az egyik kiveri a kezemből a könyveket a másik pedig kitépi a kezemből a dolgozatot.

Hmm lássuk csak lássuk csak ugye nem haragszol, ha lemásoljuk rólad kiscica.

Lepillantok a könyveimre kissé rettegek, hogy ha lehajolok értük még a végén belém rúgnak, vagy tudom is én.

Ha kedvesebben kérdezted volna igent mondtam volna így viszont a válaszom nem. Egyébként pedig valóban rossz lehetsz a tantárgyból, ha összetévesztesz egy macskával.

Nem nagy sértés, de ez az egyetlen ami kitelik tőlem.

Felszegett fejjel nézem végig az eseményeket, majd összecsapom a könyvemet és kezemben a vaskos kötettel odasietek a lány mellé, mikor a mardekárosok kiverik a könyveket a kezéből.

Hé seggfej!

Felvont szemöldökkel fordul felém aki ellopta a lány dolgozatát.

Add vissza neki a lapot és kérj tőle bocsánatot!-adom neki a parancsot, teljesen nyugodt hanggal, de ellentmondást nem tűrő arckifejezéssel.

A mardekáros a haverjaira néz, majd összenevetnek:

Vagy mi lesz Sebhelyesarcú?

Felvonom a szemöldököm, majd elkuncogom magam:

Te aztán nagyon eredeti vagy. Jobb nem jutott eszedbe?... Capitulatus!

Irányítom rá a pálcámat, amit időközben előhúztam a zsebemből. A dolgozat kirepül a srác kezéből én pedig röptében elkapom és az asztalra rakom, miközben az egyik mardekáros már húzná elő a pálcáját, de gyorsan rászegezem a pálcámat:

Reducto!

A zöld taláros máris nekirepül az egyik könyvespolcnak, leterítve egy adag könyvet, majd a földön landol, ahol jajgatva meg se mozdul. Közben a három másik fiú mérgesen rám néz és az egyik rám emeli a pálcáját:

Petrificu...

De nincs ideje befejezni, mert a vastag, kemény könyvel a kezemben kiverem a pálcáját a kezéből, ami szétrepedve, mindkét fele két ellenkező irányba repül és begurul a könyvespolc alá.
Már a többi mardekáros megindulna felém, mikor megjelenik a sarokból a könyvtáros nő:

Maguk meg mit művelnek az én könyvtáramban?! Kifelé, de rögtön!

Szerencsére nem nekem szegezte a mondatot, hanem a mardekárosoknak. A földön fekvőt a fülénél fogva ragadja meg, majd a többieket is az ajtó felé tereli. Hallom, ahogy távolodva tőlünk még ezt mondja:

Ezért felelni fognak a házvezetőjüknél!

Elrakva a pálcámat Tamsinra nézek halványan mosolyogva, majd lehajolok, hogy összeszedjem a könyveit:

Jól vagy?

Mikor meghallom magam mellett Remus hangját automatikusan megnyugodok. Egyszerűen biztonsággal tölt el, ha mellettem van pedig nem is ismerem... annyira. Végignézem, ahogy lefegyverzi őket egyiket a másik után és őszintén szólva csodálom a bátorságát. Én csak ott toporgok a kezeimet szorongatva majd mihint kipaterolta őket a könyvtáros lehajolok a könyvemért. Remus is épp ezt teszi így egyszerre nyúlunk a könyvért szinte végigsimítva egymás kezén és egymás szemébe nézve egyenesedünk fel.

Jól ... hála neked.

Mosolyodom el elpillantva majd vissza rá és úgy nézek rá mint az én személyes hősömre.

Olyan vagy mint egy bólintér.

Kuncogom el magam majd meg sem várom, hogy esetlegesen ismerje a fajt, vagy reagáljon rá valamit közbe is szólok.

Tudod a faörző bestia, tündérmanó tojáson és fatetűvel táplálkozik. Nem tűnik harciasnak első ránézésre, de ha felmérgesítik akkor megpróbálja kiszúrni az ember szemét a hegyes ujjaival.

Élem bele magam az egészbe végig a szemébe nézve a kezeimmel hadonászva.

Mármint... nem mintha neked hegyes ujjaid lennének, vagy fatetűt ennél. Legalább is remélem, hogy nem .... nem egészséges.

Amikor kezem hozzáér az övéhez fülig elpirulok, majd a kezeinkre nézek és gyorsan eleresztem. Mindketten felegyenesedünk, majd rámosolygok:

Örülök... mármint... hogy jól vagy.-hebegem-habogom.

Egy pillanatra értetlenül nézek rá, hogy miért is lennék olyan, mint a kis faörző állat, de a lány gyorsan meg is magyarázza. Majd szélesen elmosolyodom, ahogyan beleélve magát a mondandójába hadonászik a kezével. Ez az egyik fő vonása, amiért kedvelem a lányt. Azt hiszem közben félig elveszek a szemeiben, majd halványan felnevetek a végén:

Nem, én nem nem szoktam tetűvel táplálkozni... De egyébként ismerem a fajt, egyszer édesanyámnak is volt egy bólintérje. Kedves kis jószág volt.

Mosolyodom el, majd a dolgozatára nézek:

Mit tanultál?

Felnevetek és értékelem, hogy nem tart teljesen kattantnak.

Csak egy házi dolgozatot írtam meg... ami jövőhétre kell. Szeretek előre dolgozni.

Pillantok el majd vissza a szemeibe.

Tényleg hálás vagyok, hogy megmentettél... mivel hálálhatnám meg?

Varázsolok egy elbűvölő mosolyt az arcomra a mellkasomhoz fogva a könyveimet.

Értve bólogatok. Én is ezt szoktam csinálni. Előre dolgozni, hogy ha újra olvasom és találok benne hibát legyen időm újraírni a dolgokat. Illetve sokkal kevesebb stresszel jár, ha nem az előtte lévő nap állok neki valami nehéz feladatnak.
Először nézek rá nagy szemekkel, és magamban azt mondom "Eljönnél velem egy randira?". De a valóságban nincs hozzá annyi bátorságom, így csak annyit mondok mosolyogva:

Áh, elég ajándék a mosolyod.

Aztán leesik mit mondtam és megint elvörösödöm, majd elkezdek babrálni a könyvemmel.

Ömm.. mármint.. Igen, szóval..

Ó te jó ég! Legszívesebben eltűnnék és sose jönnék elő. Gyorsan megkerülöm a lányt, majd visszarakom a könyvem a helyére.

Remélem legközelebb kétszer meggondolják, hogy ne zaklassanak téged.

Mosolygok rá, ismét visszafordulva felé. Aztán megvakarom a tarkómat és megkérdezem:

Ömm... nincs kedved.. tudod.. kiülni az udvarra? Ha már befejezted a tanulást.... Meg ha nincs jobb dolgod... Mármint... biztos, hogy jobb dolgod is van, mint velem lógni.

Itt becsukom egy pillanatra a szemem, majd megrázom a fejem. Jól van Remus. Ahhoz képest, hogy minden hónapban egy vérengző szörnnyé változol, aki semmitől se fél, most mégis még egy lánytól is megijedsz. Ügyeeees.

Csak pislogok a szemébe döbbenten amikor eljut a tudatomig az amit mondott. Átfut az agyamon az, hogy talán tetszem neki de aztán a fejembe férkőzik a kisördög. "Ugyan kinek tetszenék?" És ezzel el is hessegetem az összes tévképzetem de a mosolyom akkor sem tudom levakarni az arcmról.

Ez nagyon édes tőled... köszönöm.

Pillantok utána, ahogy megkerül majd dadogva és izgatottan kihív az udvarra. Még van egy fél oldal a dolgozatomból de oda is szaladok az egyik könyvespolchoz olyan helyre rakva a könyvet ahova nem is tartozik majd újból felé fordulok.

Nagyon nagyon szívesen lógok veled....

Elgondolkodom majd elnézek aztán vissza rá.

Ez kétségbeesetten hangzott... nem mintha nem lennének barátaim. Mármint nincsenek de... na mindegy. És nincs jobb dolgom sőt ez a legjobb dolog amit csinálhatok.

És már megint alkottam egy nagyot. Gondolatban a falba verem a fejemet majd felpillantok rá aztán mikor elindulunk kivelé megállok.

Csak egy pillanat.

Rohanok vissza a könyhöz és a rendes helyére rakom vissza ezúttal.

Most már mehetünk.

Úristen... azt mondta, hogy édes vagyok. Oké Remus, ne ájulj el, ne vigyorogj mint a tejbe tök, csak nyugi. De mégiscsak elvigyorodom, ennyit arról, hogy nem fogok. Amint azt mondja szívesen lóg velem azt hiszem még szélesebben mosolygok, de gyorsan abba is hagyom. Láttam már a mosolyomat a tükörben és nem valami szép látvány, köszönhetően a sebhelyeimnek. Ettől szinte borús hangulatom lesz megint. Miért is kedvelne ÚGY bárki is engem. Főképp nem Tamsin, hiszen ő olyan csodálatos és gyönyörű. Míg én rút vagyok kívül és belül.
Mosoly nélkül, de boldogsággal a szívemben, hogy együtt leszünk egy darabig indulunk kifelé, mikor megfordul. Eddig tartott? Hát... gyorsan megunt. Ez az első gondolatom, de látom, hogy megfogja a könyvet, amit az előbb rakott vissza és a helyére teszi, majd visszajön hozzám.

Nem láttalak a bálon... Hogyhogy nem jöttél el?

Kérdezem. Őszintén csalódott is voltam, hiszen el tudom képzelni milyen gyönyörű lett volna egy báli ruhában. Nem mintha nem lenne elképesztő így is.

Mihint visszaérek hozzá és elindulunk kifelé az udvarra jön az a kérdés amire nem tudom mit válaszoljak. Mondjam az igazat, vagy hazudjak és állítsam azt, hogy beteg voltam. Esetleg, hogy ott voltam de hamar eltűntem a végén rápillantok kissé zavarba jőve.

Hát... izé engem... szóval engem nem hívott meg senki.

Pillantok el mintha legalább is a legnagyobb titkomat árultam volna el.

Teljesen megértem a fiúkat... van nálam szebb, csinosabb és kevésbé bolondabb lány is. Sőt csak az van.

Nevetek fel bár legszívesebben sírni volna kedvem.

De nyugtat a tudat, hogy okosabb nincs.

Meglepve hallom, hogy senki sem hívta el. Mármint csak rá kell nézni, ki az az idióta aki ne menne el vele a bálba? Persze én azért nem hívtam meg, mert biztos nemet mondott volna, meg amúgy is. Nem akarom tönkretenni azt ami köztünk van. Az ilyen fél-barátságot. Kétlem, hogy a barátjának tartana, de azért reménykedni csak szabad.
Pillanatra megállok, majd úgy nézek rá:

Miről beszélsz? Higgy nekem, nincs nálad szebb lány. És nem tartalak bolondnak sem, miért gondolnál ilyet magadról?

Nézek rá értetlenül.

Abban viszont egyetértek, hogy okosabb lány nincsen.-mosolygok rá, halványan felnevetve.

Csak nézek a szemébe pislogva mint a boci a fűre és egyszerűen képtelen vagyok levenni a szeméről a szemem. Elveszek a mézbarna íriszében és habár eljut az agyamig az amit mondd mégis képtelen vagyok elhinni. Képtelen vagyok szóra nyitni a számat és elmondani sőt inkább elmagyarázni neki, hogy mindenki annak gondol mert túlságosan álomvilágban élek vagy mert túlságosan is szeretek tanulni. Mind e helyett inkább a meglepetés erejével felágaskodom és megcsókolom. Arca a kezem közt teste a testem mellett, nem tart sokáig de hazudnék, ha azt mondanám nem volt jó. Elengedem majd még mindig kezeim közt tartva az arcát pillantok a szemébe.

Öhm... ezt nem kellett volna... nem tudom mi ütött belém. Mármint ... helyes vagy és az egyetlen ember aki valaha is bókolt nekem és.... ez elkeseredetten hangzik. Fenébe... mennem kell.

Jelentem ki majd riadtan megfordulok és gyors léptekkel kezdek távolodni tőle de még visszafordulok.

Sa... sajnálom?!

Az agyam rögtön kikapcsol, amint felágaskodik és megcsókol. Csak nézek rá döbbenten, még visszacsókolni sincs időm se lelkierőm. Mintha pici emberkék a testemben lekapcsolták volna az áramot. Pápá Remus, jó éjszakát! Nézek rá bambán, mint aki rémeket lát és amint azt mondja nem volt jó ötlet elmerülnék a Tiltott Rengetegbe és hagynám, hogy kentaurok rugdossanak szét. Úristen, ugye mostam fogat? Jut eszembe, ahogy próbálom felidézni a gyors reggeli tevékenységeimet, meg magamban falba vágom a fejem, amiért ebédre valami fűszeres kaját ettem.
Aztán azt mondja helyes vagyok én meg késztetést érzek, hogy körülnézzek kihez beszél. Mármint én... A ronda, sebhelyes srác helyes lennék? Álmomban sem.
Aztán azt mondja mennie kell, én meg még mindig nem tudok se megszólalni se megmozdulni, csak nézek utána elképedve, hogy ez most mi volt?!
Aztán amikor a távolban látom csak esik le, hogy mi is történt. Megcsókolt a lány, aki már második óta tetszik és én meg csak itt álltam mint egy szamár, azt se tudtam mi vagyok ki vagyok, fiú lennék e vagy lány. A kezeimbe temetem az arcom, majd lehúzom a szemhéjamat és ezt mormogom:

Hülye, hülye, hülye, nagggyon hülye...

Majd azt tátogom magamnak, hogy "fuck".
Aztán meglátom az udvaron Lilyt és odasietek hozzá, mert a srácoknak csak nem mondhatom el, hogy "ja, hát tudjátok bejön James húga".

Lily! Segíts! Nem tudom mit csináljak. Bejön egy lány és az előbb megcsókolt én meg ledermedtem, mint egy béna gyerek és most biztos azt hiszi nem jön be nekem, pedig igen. De ha elmondom neki, hogy tetszik nekem a végén még James fog elverni, ugyanis a huga az, mit csináljak?

Zúdítom rá az egészet elhadarva, majd idegesen a ráharapok az egyik körmömre.

Épp az uzsonnám készülök megenni odakint a friss levegőn mikor lerohan Remus. Köszönni akarok neki, de ő még arra sem méltat. Csak pislogok rá miközben elhadarja mindazt ami az imént történt vele én meg kínosan elmosolyodom. Felsóhajtok eltöpengve egy percig majd megragadom mind a két karját.

James miatt ne aggódj... menj és keresd meg és ... szóval vallj be neki mindent. Vagy csókold meg, ahogy akarod.

Vigyorodom el boldogan majd a háta mögé lépek és elkezdem masszírozni a vállát ezzel is próbálva önteni belé az erőt és magabiztosságot.

Gyerünk nagyfiú menni fog elvégre egy farkas rejtőzik benned.

Súgom oda a végét.

Már kezdenék megnyugodni, de még idegesebb leszek mint előtte és pánikolva fordulok Lily felé újra:

Az meg a másik, Lily! Nem tehetem meg ezt Tamsin-al... Egy olyan fajtával, mint én... Nem működne, csak veszélyt jelentenék rá... Inkább... Megpróbálom elfelejteni.

De én is tudom, hogy az utolsó mondatom hazugság, mert nem lennék képes őt akkor sem elfelejteni, ha olyan átkot vetnének rám. Ezt a lányt nem lehet kiverni az én fejemből.