A randevú. Uluska és Ida

Megmondom őszintén leesett az állam mikor Uluska igent mondott a "randi meghívásomra". Ezt vártam volna a legkevésbé egy olyan embertől aki legjobb tudásom szerint ki nem állhat. Minden esetre nem mutattam, hogy eszem ágában sincs elmenni vele vacsorázni főképp nem úgy, hogy habár megbocsájtottam mégis pontosan tudom mennyire gyűlöli a fajtámat. Szombat este van és a diákok nagy része már alszik a másik része meg le se tojja, hogy hova osonok éjnek évadján. A suli előtt találkozunk így lecaplatok a lépcsőkön a hosszú fekete ruhámba majd kilépek a friss levegőre. Csípős idő van, de nem vagyok egy fázós típus minden esetre a ruhám felé, a hátamra terítettem a kabátomat. Tudok én csinos is lenni, ha szeretnék bár ezt az oldalamat igen kevesek látták még.

Az iskola előtt várom a lányt. Bár nem is tudom, hogy tényleg eljön e. Hiszen nem vagyok a kedvenc diákja a roxfortból. De ha más nem, legalább az motiválhatja, hogy ingyen ehet vacsorát. Nem öltözöm ki, hiszen csak Roxmortsba megyünk, így a fekete pulcsimban és a fekete ballon kabátomban állok ott egy helyben. Nem szeretem a hideget, hogy be kell valljam.
Így mikor meglátom a szőkeséget egy szál ruhában kilépni az ajtón, a szemöldököm az égig szökik.
Egyrészt mert hogy nem fagy meg? Este még hűvösebb van, mint napközben.
Másrészt meg még sose láttam ruhában. Mármint persze, az iskolai talárban láttam már, de így még egyszer sem. Be kell valljam sokkal szebb ez a lány, mint ahogy általában mutatja magát.

Ada!- köszönök rá egy vigyorral az arcomon, majd kissé túl lassan végignézek rajta és fütyülök egyet.- Dögös vagy.

Mellé lépek, majd kinyújtom neki a karomat, hogy karoljon belém, ha szeretne.

Mehetünk?

Végignézek rajta és úgy érzem túlöltöztem minden esetre belekarolok biccentve.

Mehetünk és köszönöm.

Lassan elindulunk és mivel nem egy távoli hely 10-15 perc múlva már a meleg étteremben ücsörgünk az asztalnál. Én az étlapot nézegetem azt latolgatva vajon mit kéne rendelnem.

Rajtunk kívül alig van pár kóbor lélek a vendéglőben. Vándorok, átutazók, senki ismerős. Én nem nézem az étlapot, már tudom mit eszek. Csak a lányt figyelem és semmi sem olvasható ki az arcomból. Miért ülök itt vele? Talán mert így egyszerűbb kiengesztelni, mint egy nevetséges pólót viselni. Miért is akarom kiengesztelni? Magam sem tudom. Mostanság elő jött bennem a lelkiismeretem, pedig nem kéne.

Tudod már mit eszel?- kérdezem egy kis idő után.- Kérj valami drágát úgyis én fizetek.

Mosolygom el mondandóm végét.

Attól még, hogy bűntudatod enyhítésére meghívsz még nem leszek görény úgy, hogy lekérem a fél étlapot.

Pillantok fel rá az étlapból majd összecsukom végre eldöntve mit akarok enni. Nemsoká meg is jelenik a pincér és rendelek valami kevésbé megterhelő ételt és egy pohár narancslevet. Sosem voltam az alkohol híve és nem most fogom elkezdeni sem.

Kezd kínos lenni ez a "beszélgetés" de mégsem "beszélgetés".

Kuncogok fel.

Megvonom a vállam, majd rendelek magamnak egy adag steaket és egy pohár vörös bort, majd a lányra pillantok felsóhajtva:

Te akartál ennyire eljönni velem, akkor találj ki te valami beszélgetési témát. Nekem is szokatlan, hogy az átlagos csípős és szórakoztató rövid mondatainkon keresünk valami témát.

Kezembe veszem a szalvétámat és hajtogatni kezdek belőle egy hattyút.

Mondhatsz olyan dolgokat, amiket a barátaidnak szoktál...- pillantok fel rá a papírról.Csak ne az iskolai jegyekről...

Vetek rá egy félmosolyt, majd befejezem a hattyúmat és lerakom az asztal közepére.

Felsóhajtok a madárhajtogatási technikáját figyelve hátradőlve a székemben majd felpillantok a szemébe és elmosolyodom. Úgy ahogy életünk szerelmére szokás.

Ami azt illeti nekem nem furcsa. Cseppet sem ....

Hajolok előre, hogy elvegyem a madarat, de helyette megfogom a kezét megsimogatva.

Elmondom neked, hogy mindez idáig az egyetlen dolog amiért... bántottalak nos azért volt mert kedvellek... nagyon is. Sőt tetszel nekem.

Elmosolyodom felpillantva újra a szemébe nézve.

Veled képzelem el a jövőmet Regulus Black.

A végét már persze elkuncogom és lehajtom a fejem a homlokom az asztalnak támasztva és halkan nevetve.

Tágra nyílt szemekkel nézek rá, döbbenten. Mit mond mit csinál? A kezéről a szemébe nézek majd vissza és újra vissza és miután elkezd nevetni megrázom a fejemet, majd megbántottan így szólok, visszahúzva a kezemet:

Tudod... nem kéne így játszanod az érzéseimmel.. Nem szép dolog, amikor valakinek bejössz aztán kijelented, hogy én is tetszem neked aztán meg elkezdesz nevetni... Azt gondoltam ennél azért kedvesebb vagy.

De a végén én sem bírok visszatartani egy nevetést.

Már nem csak kuncogok hanem szó szerint felkacagok. A hasamat fogva egyenesedem fel majd megtörlöm a szemem és elkomolyodom.

Hát ez van. Sajnos össze kell, hogy törjem a pici szívedet.

Mosolyodom el majd belekortyolok az innivalómba.

Mellesleg mondd, hogy miért utáljátok a nem tiszta vérű varázslókat hm ?

Térek át teljes mértékben egy másik témára de nem sértődésből, vagy haragból inkább puszta kíváncsiságból.

A nevetésből átváltok egy nagy, irritált sóhajba, majd hátradőlök a székemben. Őszintén? Nincs erre válaszom. Családi követelmény? Nem hagyhatom magára a szüleimet, nem úgy, mint ahogy Sirius tette. És a szüleim nem tűrnének el maguk mellett, ha azt hinnék szimpatizálok. De akármilyenek is, tudom, hogy apánk betegeskedik. Erről persze az öcsém nem tud. De nekem kell vigyáznom rájuk. Ha apának nagyobb baja lesz, ki marad anyának?

Többes számban kérdezed? Kikre gondolsz? Rám és a mardekáros haverjaimra?